Dárdai Blanka durva kritikákat kap az L.L. Juniorral való kapcsolata miatt

Dárdai Blanka
Vágólapra másolva!
Az Ázsia Expressz párosa a műsorban rengetegszer vitázott, a rapper pedig megalázóan beszélt barátnőjéről. Dárdai Blanka ma már szégyelli a viselkedésüket, és arra is magyarázatot adott, miért volt ennyi feszültség a kapcsolatukban.
Vágólapra másolva!

Már többször is úgy tűnt végleg szakított L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője, Dárdai Blanka. Kétéves kapcsolatuk során máskor is előfordult már, hogy szétmentek, az Instagramon sem követték egymást, nem is mutatkoznak egymás társaságában – a pletykák szerint az Ázsia Expressz tette végleg tönkre a kapcsolatukat.

L.L. Junior és Dárdai Blanka, Ázsia Expressz
Ázsia Expressz: L.L. Junior és Dárdai Blanka a hajszán
Fotó: TV2 / TV2

Azonban úgy tűnik, hogy a pár ismét egymásra találhatott, amit az egyik bulvártémákkal foglalkozó csoport több felhasználója is gyanít. A rapperről és az énekesnőről ugyanis nyilvánosságra került egy fotó, ahol Dárdai Blanka a színfalak mögül nézte szerelmét, amikor koncertet adott szeptember 21-én a budapesti Akváriumban.

Dárdai Blanka szégyelli a viselkedésüket

Dárdai Blanka még az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában beszélt a kapcsolatukra, kiemelve, hogy a raperrel már számtalan dolgot éltek már meg közösen. Szerinte abban hibáztak, hogy azt a sok feszültséget, amit otthonról hozták nem tudták megoldani a műsorban egyenrangú társként. Beismerte, hogy sokszor elcsúsztak ezen, ezért is láthatták a nézők, hogy sokat veszekedtek, amit ma már szégyell.

Engem mindig úgy képzeltek el ebben a párkapcsolatban, mint egy szobanövényt.

 Én csak úgy vagyok, fiatalka, csinoska, elvan a Laci mellett. Közben meg, ahogy látták a nézők is, én generáltam a dolgokat. Belőlem is elkezdett hiányozni az alázat, illetve a tisztelet is" - kezdte Ördög Nórának a fiatal lány.

Mi a két év alatt nagyon sok mindent megtudtunk a másikról.

 Szerintem 10-15 évnek felel meg ez az időszak a mélységei és magaslatai miatt. 

Úgy gondolom, hogy én is nagyon sokat értem, öregedtem, idősödtem ebben a két évben. 

Szerintem én 100%-osan ismertem a Lacit, mikor elvállaltuk az Ázsiát, a fókuszunk pedig azon volt, hogy mi ezt élvezni fogjuk. 

Ez nagyon sokszor így is volt, vicceskedtünk, nem vettük a dolgokat komolyan, de azért nálunk is ki tudott borulni a bili.

 Nyilván én sem vagyok szent" - hallható a TV2 által megosztott videóban.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!