Nem bírja elviselni a felesége Emiliót, már ki is költözött a házból - videó

Jellinek Tina és Emilio
Vágólapra másolva!
Furcsa vallomást tett a Sztárban sztár All Stars versenyzőjének felesége, Tina, aki már nem bírja elviselni férjét. Emilio ugyanis nagyon lelkesen készült a következő produkciójára, csak Tinára nem volt közben tekintettel.
Vágólapra másolva!

Jellinek Tina is megszólalt a TV2-nek arról, hogyan készült férje a Sztárban sztár következő produkciójára, csak közben a felesége idegeire ment vele. Emilio ugyanis kemény rockot adott elő, ugyanis az AC/DC frontemberét, Brian Johnsont alakította, és a Thunderstruck című slágert adta elő. 

Emilio
Emilio felesége idegeire ment, miközben felkészült a Sztárban sztár következő információjára
Fotó: TV2 Play

Felesége elpanaszolta, hogy felkészülés közben az énekes elviselhetetlen volt, és ő már ki is költözött a házból.

Hát igazából Emiliónak a felkészülésétől én már teljesen ki vagyok idegileg. Én konkrétan egy hete kiköltöztem egy sátorba a kertbe, mert én nem bírom tovább.

Amerre megy a házban mindenhol ordít, üvölt. Svájci sapkában közlekedik, legalább már három felmosórudamat kettétört, mert léggitározott rajta. Én alig várom, hogy túl legyünk ezen a héten és végre ha a következő hétre tovább jut akkor valami csendesebb produkciót kapjon. Nem tudom valami lírai dalt vagy bármit. De ha még egyszer, ha nekem kemény rockot fog énekelni, én beadom a válópert" - mondta Jellinek Tina a Sztárban sztár riporterének. Így jobb, ha Emilio jobban odafigyel a jövőben, nehogy a verseny a házassága rovására menjen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!