Mindenki Eva Longoria szabadon hagyott melleire figyelt - fotók

Eva Longoria
Eva Longoria
Vágólapra másolva!
A Született feleségek sztárja szenzációs formában van. Eva Longora a Párizsi Operában vonzotta a jelenlévők tekintetét.
Vágólapra másolva!

Eva Longoria a sorozat befejezése után számos filmben játszott

A színésznő olyan produkciókban szerepelt, mint az Átejtve, a Dóra és az elveszett Aranyváros. Vezető producere volt a Született szobalányoknak, tavaly jelent meg az első, saját rendezésű nagyjátékfilmje, a Flamin' Hot - Egy pikáns sikertörténet.

A magánélete azonban hullámzó volt: A Született feleségek sztárja és férje, Tony Parker még 2010 novemberében adták be a válókeresetet. Hét éven keresztül alkottak egy párt, és három évig voltak házasok, azonban kapcsolatuk megromlott, amikor nyilvánosságra kerültek azok a hírek, amelyek szerint a férfi megcsalta a színésznőt egyik NBA-s csapattársa feleségével, Erin Barryvel.

Eva Longoria később egy vakrandin ismerkedett meg José Antonio Bastón Patiño mexikói üzletemberrel, akivel 2016-ban össze is házasodtak, majd 2018-ban megszületett közös fiuk is. 

Még pár kép róla Párizsból:

Eva Longoria 
Fotó: Instagram 
Eva Longoria 
Fotó: Instagram 
Eva Longoria 
Fotó: Instagram 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!