Kísértés: Cynthia eldöntötte, hogy elhagyja-e a szigetet a hűtlen Gergővel

A Kísértés
A Kísértés
Vágólapra másolva!
Miután Linda a megcsalás miatt szakított Gergővel, kettejük számára véget ért a műsor. A kísértő eldönthette, hogy hazamegy-e a fiúval.
Vágólapra másolva!

A Kísértésben a hét elején Linda elmondta, hogy már nem bízik a hűtlenkedő barátjában, Gergőben, ezért szakítani akar vele. "Abban a pillanatban, ahogy a kapcsolat véget ért, a játék számotokra lezárult. Linda, köszönöm, hogy itt voltál velünk, mi már nem találkozunk többet itt, a tábortűz-ceremónián. Kérlek, hagyd el A Kísértés szigetét" - közölte vele Kasza. A nő távoztával elmondta, hogy a lelke fáj, de erős, és feláll majd ebből a helyzetből. Nem bánta meg, hogy a realitybe ment a férfival, mert itt hamar választ kapott a kételyekre: mégsem ő az igazi, lehet továbblépni: még üzent is neki, miután a tévében végignézte a megcsalást.

Gergő a forgatások alatt se veled, se nélküled kapcsolatba került Cynthiával, így a kísértő lány lehetőséget kapott arra, hogy ha ő is szeretne, távozhat a szigetről Gergővel és folytathatják a játékon kívül a kapcsolatot.

"Először is szeretném megköszönni azt, amit visszakaptam azzal, hogy téged megláttalak. És ez nekem rengeteget jelentett. Nem az, amit mindig mögé láttam, hanem tudom, hogy voltak pillanatok, amikor veled voltam ott és nem mást akartam látni. Sokszor egymásnak feszültünk ilyen rövid idő alatt, és mindig felégettük az egészet. Én általában ellöktelek ilyenkor. Most sokadjára azt mondom, hogy még mindig hiszek benne, és hogyha te is, akkor szeretném ott folytatni, ahol letettük" - mondta a TV2 műsorában Gergő, ennek ellenére a lány nemet mondott az ajánlatra. Elmondta, hogy mivel Gergő durva szavakkal illette őt az elmúlt napokban, nagyon megbántotta. A történtek fényében végül úgy döntött, nemet mond neki, és ő marad a thaiföldi luxusvillában.

"Átverve érzem magam Cynthi döntésével kapcsolatban, de ez legalább egy fekete-fehér válasz volt arra, hogy mi volt valódi abból, ami vele volt. Semmi. Talán jobb is, ha egy ilyen nőhöz soha nem lesz közöm" - mondta a fiú, aki már egy nap után kísértésbe esett és megcsalta a műsorba a barátnőjét.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!