Megszületett az exatlonos Kőnig Anna kisbabája

Vágólapra másolva!
Bővült a család, a kisfiúról már egy kép is felkerült a sportoló közösségi oldalára.
Vágólapra másolva!

Kőnig Anna az Exatlon Hungary-alapcsapat játékosa volt, öt hónapon át küzdött a dominikai forróságban, egy nappal a 15 milliós női döntő előtt esett ki, az Exatlon Hungary óta is sokan figyelik az életét.  Mint írtuk, az influenszer, sportoló sokáig titkolta a terhességét, már hatalmas volt a hasa, amikor elmondta, hogy rövid időn belül bővül a családjuk.

Most egy Instagram-bejegyzésben tudatta, hogy megszületett az első gyereke. 

Legnagyobb boldogságunk

 - írta a fotó mellett, melyen a baba keze is látható.

Mindent elárult a terhességéről Kőnig Anna

Kőnig Anna, mint utólag elárulta, végig dokumentálta a terhességét, miden apró részletről beszámol a videóiban.  A sorozat első részében hosszasan elmesélte, hogyan tudta meg, hogy a férjével babát várnak, illetve az első 5 hét minden mozzanatáról beszámolt. Azóta már a második trimeszterbe lépett, és elmondása szerint még mindig folyamatos rosszullétek gyötrik.

Az egyik YouTube-videójában abba is beavatta a követőit, hogy kislányuk vagy kisfiuk fog születni a férjével. Baba neme bulit nem akartak tartani, mert inkább maguk között, meghitt környezetben szerették volna megtudni az eredményt.

Szerettük volna ezt a pillanatot csak kettőnknek megtartani

– mesélte Kőnig Anna, aki egy kis felvételt bevágott a pillanatról, amikor tudatosult benne, hogy kisfiuk lesz és a párja nyakába ugrott.

„Az élet úgy hozta, hogy teljesen kékbe voltam öltözve, ez véletlen volt, az előző vizsgálatra pont rózsaszínben mentem, szóval semmi összefüggés vagy gyanú nem volt a történetben. A családnak is szerettük volna minél előbb elmondani, annyira sokat nem is vártunk, még azon a héten el is mondtuk. Nem készültünk nagy dolgokkal, vettünk egy kék, marcipán dínót, és amikor ott tartott az ebéd, hogy na, most akkor elmondjuk mindenkinek, akkor a sütik között ott volt ez a kis kék dínó” – ecsetelte boldogan korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!