Ezért juthat Britney Spears sorsára Kulcsár Edina

Vágólapra másolva!
Sokan kritizálják az egykori szépségkirálynőt az életvitele miatt, úgy gondolják nem lesz jó vége, ha valamin nem változtat sürgősen. Kulcsár Edina még egy korábban készült videója most szivárgott ki, és többbek szerint is aggasztó, ami történik a négygyerekes anyával.
Vágólapra másolva!

A mai napig Kulcsár Edina az egyik legnépszerűbb influenszer itthon, 658 ezren követik az Instagramon, ezrek követték figyelemmel újabb terhességét, szülését, és már legkisebb gyerekéről is posztolt.

Kulcsár Edina, G.w.M
Kulcsár Edina és G.w.M újszülött kisfiukkal fotózkodtak
Fotó: Kulcsár Edina Instagram

Lassan három hete vagyok négygyermekes anyuka. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha ekkora családom lesz és habár még új a dolog, minden pillanatával együtt IMÁDOM.

Az élet nem állt meg. Sőt! Míg sokaknál (általában első gyermeknél) ilyenkor az élet lelassul, nálunk még inkább felgyorsult. Lelkileg nagyon jól kell tudni kezelni ezt a helyzetet, meg persze fizikálisan is topon kell lenni, mert pihenésnek itt helye nincs" - írta nemrég, és követői ekkor is felkapták a fejüket, hogy az egykori szépségkirálynő vajon miért akarja túlhajszolni magát, ezért óva is intették néhányan.

"A gyermekágy nem vicc, pihenj! Szintén egy négygyermekes anya" - írta egy követője aggódva az egykori szépségkirálynő miatt, aki rengeteg hozzászólást kapott hasonló helyzetben lévő anyáktól.

Azonban Kulcsár Edina senkire sem hallgat, és egyáltalán nem akar visszavenni a tempóból, aminek komoly következményei is lehetnek számára, hiszen a fizetős magáncsatornáját követők szerint valami nagyon nem stimmel a négygyerekes anyával. Most egy újabb videó szivárgott ki róla, melyen még hatalmas terhes hassal, betegen látható. Kulcsár Edina szipogva, álmosan kérdezi anyósától, hogy mit készített neki az éjszaka közepén azért, hogy jobban legyen, a nő pedig citromos gyümölcsből készült salátát ad menyének, aki amiatt kesereg, hogy nem tudja megenni a citromot.

Sokan úgy vélik, hogy borzalmas Kulcsár Edina viselkedése a felvételen, és hogy nagyon megváltozott az utóbbi években. Másrészt a követőknek feltűnt, hogy folyamatosan betegeskedik, és ez nagyon rossz jel, és komoly következményekkel jár, ha nem vigyáz magára.

Még sose volt ilyen boldog, ehhez képest folyton beteg, rosszkedvű, vagy sír a videókban, és 0-24 panaszkodik...

- írta egy bulvártémákkal foglalkozó csoport tagja.

Bármikor belenézek ebbe a “műsorba” állandóan beteg

 - figyelt fel valaki az aggasztó jelenségre.

"Ez a nő hogy beteg ennyiszer? Hogy?" - tette fel valaki a kérdést meglepetten, akinek szintén feltűnt az, ami az előző hozzászólóknak.

"Úgy, hogy nem alszik, nem pihen, mindemellett folyton terhes, vagy frissen műtött császárral, ami azért elég sok erőt kivesz az emberből..." - válaszolt valaki az előző kérdésre, hogy miért lehet az, hogy Kulcsár Edina folyton betegségektől szenved.

"A lelkiállapot előbb-utóbb kijön" - állapította meg egy másik hozzászóló, aki arra utalt, hogy a négygyerekes édesanya valószínűleg mégsem annyira boldog, mint ahogyan azt előadja.

Szerintem Britney sorsára fog jutni, be fog kattanni

- írta egy kommentelő, aki nem kertelt, az évekig gyámság alatt lévő, sokak szerint mentális gondokkal küzdő popsztár sorsához hasonlította Kulcsár Edinát.

"Szerintem is, nagyon lejt a pálya arrafelé és észre sem veszi" - értett egyet az előző kommentelővel egy másik felhasználó.

Britney Spears
Kulcsár Edina sokak szerint Britney Spears sorsára juthat hamarosan, azaz az őrület szélére kerül
Fotó: Britney Spears Instagram

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!