Kiderült, ki váltja a kórházba került Liptai Claudiát

Vágólapra másolva!
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja nemrég kórházba került, ugyanis övsömört diagnosztizáltak nála, és elviselhetetlen fájdalmakkal küzd. Több munkája is van, melyekben kénytelenek lesznek helyettesíteni a gyógyulás ideje alatt.
Vágólapra másolva!

Liptai Claudia a napokban osztotta meg, hogy kórházba került, ugyanis övsömör támadta meg a szervezetét, aminek következtében elviselhetetlen fájdalmai voltak már a múlt heti a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában is.

 Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör. 

Aki már átélte ezt a betegséget, tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít" - írta a közösségi oldalán.

Liptai Claudia azt már akkor bejelentette, hogy ezen a héten biztos nem tud majd színpadra állni a Játékszínben látható, Hölgyválasz című darabban, hiszen első az egészsége. A teátrum most egy hivatalos közleményben tudatta a Borson keresztül a közönséggel, hogy már meg is találták az utódját Auksz Éva személyében.

„Auksz Éva alakítja Molly szerepét szerdán, csütörtökön és pénteken. Liptai Claudia betegsége miatt, bravúrra készülve, Auksz Éva ugrik a népszerű előadásunk női karakterszerepébe. A kulisszák mögül jelentjük, hogy Éva szinten alvás nélkül tanulja a koreográfiákat, és minden színészpartnere abban segíti őt, hogy holnap zökkenőmentes legyen a beállása. Liptai Claudiának ezúton kívánunk gyors gyógyulást, Auksz Évának pedig köszönjük, hogy bevállalta ezt a nem kis feladatot” – áll a teátrum közleményében.

Liptai Claudia vajon ott lesz a Sztárban Sztár All Stars zsűrijében?

A műsorvezető állapota miatt az is kétes volt, hogy hétvégén részt tud-e venni a Sztárban Sztár All Stars zsűrijeként a műsorban, amire a TV2 sajtóosztálya válaszolt is.

A múlt héten már voltak fájdalmai az élő show ideje alatt
Fotó: TV2

"A műsor készítői természetesen mindent megtesznek, hogy Claudia komfortosan érezze magát a Sztárban Sztár All Stars forgatása alatt. Felvettük a kapcsolatot menedzserével, aki közvetíti felénk, ha Claudiának bármire szüksége lenne a felvétel során. 

Mivel tisztában vagyunk vele, hogy ez a betegség fájdalommal jár, a forgatásra kirendelt állandó orvosi felügyelet is készen áll arra, hogy enyhítsen ezen. 

Továbbá egyeztettünk a műsor egyik stylistjával is, mivel tudjuk, hogy jelenleg a bőréhez durvább anyag nem érhet, ezért terv szerint egy nagyon finom, hernyóselyem ruhában lesz a következő adás felvételekor, ezzel is igyekszünk őt megkímélni az esetleges fájdalmaktól. Az All Stars egész stábja várja vissza Claudiát, és mindent megteszünk, hogy a lehető legkellemesebben teljen neki a stúdióban töltött idő."

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!