Caramel elmondta, szerinte kivel csalná meg őt a felesége

Caramel
Caramel
Vágólapra másolva!
Hatalmas sikerrel indult a TV2 legendás tehetségkutatója, melynek második válogatójában meglepő dolgot árult el Caramel a feleségéről. A Megasztár zsűritagja általában óvja magánéletét, most azonban elszólta magát az egyik versenyző produkciójára reagálva.
Vágólapra másolva!

Múlt vasárnap 12 év után újra elindult a várva várt Megasztár, ami egyből letarolta a heti nézettségi toplistákat, és mindhárom kiemelt korcsoportban jelentős fölénnyel lett a hét legnézettebb műsora. A Megasztár első válogató adását a 18-59 évesek körében több, mint félmillióan nézték, a tévénézők 24,2%-a, a teljes lakosság körében pedig több, mint 1 milliós nézőszámot ért el a műsor, ami 25,6%-os közönségarányt jelentett.

TV2, Megasztár - hárman a zsűriből
TV2, Megasztár - hárman a zsűriből
Fotó: TV2

A műsor sikerét garantálja a zsűri is, hiszen olyan ítészek vesznek részt a legendás tehetségkutatóban és keresik az új tehetségeket, mint Rúzsa Magdi, Papp Szabi, Marics Peti, Marsalkó Dávid és Caramel, aki igyekszik oldani a feszültséget a versenyzőkben. Most egy egri lány produkciója fogta meg Molnár Ferenc Caramelt, aki nagyon jól tudja, milyen a Megasztár válogatója, hiszen ő maga is átélte ezt évekkel korábban, majd meg is nyerte a második évadot.

Caramelnek a második adásban egy egri versenyző, Szabó Andrea dalválasztása tetszett igazán, ugyanis Nat King Cole egyik leghíresebb dalával állt a Megasztár színpadára. A versenyző elmondta a zsűrinek, hogy csupán 16 éves volt, amikor először hallotta a választott dalt, ami azóta is közel áll hozzá, ezért esett erre a választása. Mielőtt a versenyző elkezdte volna a produkciót, ami a When I Fall in Love című sláger, Caramel közbeszólt, és meglepő történetet mondott el a feleségéről, Szilágyi Szilviáról.

A feleségem mindig azt mondja – bocsánat, hogy ilyen bulváros vagyok –, ha egy pasival megcsalna, az Nat King Cole lenne”

 – mondta a Megasztár zsűritagja váratlanul, hiszen nagyon ritkán oszt meg hasonló információkat. Persze mindenki tudta, hogy ezzel csak viccelődött és a feszültséget próbálta feloldani, mindenesetre meglepő vallomás volt az énekes részéről.

Caramel egy teljesen új oldalát is megmutatja a Megasztárban, mert annak ellenére, hogy általában nagyon komoly döntéseket kell meghoznia zsűritársaival, és van, hogy igazán nagy a feszültség, ő mégis gyakran viccelődik, hogy mindenkit jobb kedvre derítsen - szúrta ki a Ripost.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!