Megvannak a Miss Universe Hungary döntősei

A Miss Universe Hungary döntősei
Vágólapra másolva!
Szeptember 14-én a budapesti Andrássy úti W Hotelben megtartották a Miss Universe Hungary elődöntőjét, ahol kiderült, ki az a 12 gyönyörű lány, aki ott lehet a döntőben és színpadra léphet a koronáért, valamint a világdöntőbe jutásért.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legismertebb és elismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszabb szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe, így ismételten magyar lány is képviselhette hazánkat Blága Tünde személyében.

A Miss Universe Hungary újbóli életre hívásában oroszlánrésze volt dr. Özer Nórának. A magyar-török származású, jogász végzettségű dr. Özer Nóra maga is nyert idehaza rangos szépségversenyt, de, mint mondta, a Miss Universe egy egészen más világ. És ezt az a 636 lány is megtapasztalhatta, aki benevezett az idei versenyre, ugyanis már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett.

Dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke a nap végén elégedetten nyilatkozott az idei középdöntőről: "Úgy érzem, elégedettek lehetünk, mert sikerült kiválasztanunk azt a 12 lányt, aki egész biztosan méltóképpen fogja képviselni a verseny szellemiségét a szeptember 28-i döntőn. Számomra külön öröm, hogy nem egy homogén mezőnyt válogattunk össze, hanem nagyon színes ez a döntős csapat.

 A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik, sőt, szerintem neki van a legjobb alakja az egész mezőnyben. 

De minden lány nagyon szép és nagyszerű értékekkel rendelkezik” – mondta dr. Özer Nóra, aki azt is elárulta, hogy idén először nem volt korhatárhoz kötve a jelentkezés, így 18-tól 40 éves korig jelentkeztek a hölgyek.

„Ugyancsak örülünk, hogy az ország minden pontjáról jelentkeztek, és nagyon sokan kiemelték, hogy mennyire befolyásoló tényező volt számukra a Miss Universe pozitív értékrendje, amikor belevágtak a megmérettetésbe.”

Dr. Özer Nóra azt is elárulta, hogy a szeptember 22-28. közötti felkészítő tábor helyszíne a villányi Bock Hotel Ermitage lesz, ahol elsősorban a koreográfián lesz a hangsúly, de az is fontos, hogy a szervezők minél jobban megismerjék a lányokat.

„A döntőre szeptember 28-án kerül sor az Operettszínház egyik termében” - zárta szavait az elnök.

Lehet, hogy egy szépségversenyen zsűrizni a legtöbb férfi számára álommunkának tűnik, de Hajós István, a zsűri elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk. „Nagyon nehéz volt a döntés. Több körben hasonlítottuk össze a lányokat, voltak páros összehasonlítások is, hiszen azt szerettük volna, hogy olyan lányokat válasszunk ki a döntőre, akikben a zsűri minden tagja látja a lehetőséget, hogy megnyerheti a versenyt, másrészt pedig méltóképpen tudja majd képviselni Magyarországot a mexikói világdöntőben.”

Sokszínű volt a Miss Universe Hungary idei mezőnye

Hajós István is kiemelte, mennyire sokszínű volt a mezőny. „A legfiatalabb versenyzőnk 18, míg a legidősebb 40 éves volt, azaz két évtized különbség van köztük. Véleményem szerint kifejezetten jót tesz a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe. Amire külön figyeltünk, hogy ne „csak” szépek és csinosak legyenek a kiválasztottak, hanem kommunikációjukban, értékrendjükben is olyan hölgyeket válasszunk, akik később méltóképpen képviselhetik Magyarországot.”

A W Hotelben megrendezett egész napos kiválasztón egy igazán szakértő szempár is figyelte a lányokat a zsűri soraiból, hiszen a tavalyi győztes, Blága Tünde is ott ült az ítészek között.

„A tavalyi verseny győzteseként nem csak azt figyeltem, hogy milyen szépek a lányok, az is fontos volt számomra, hogy valóban legyen mögöttük tartalom, legyenek fontos dolgok, amik mellett kiállnak, amit képviselnek, és szívügyük legyen a jótékonyság.

 Hiszen rengeteg szép nő van, de, ha nincs mögötte tartalom, akkor önmagában a szépséggel nem sokra mennek. 

Boldogan és elégedetten tapasztaltam, hogy az idei mezőnyben nagyon sok intelligens lány volt, akik valóban felkészülten érkeztek és válaszoltak a kérdéseinkre” – mondta Blága Tünde, aki a zsűriben ülő társaihoz hasonlóan azt vallja, hogy egy nőnek meg kell érnie ahhoz, hogy szépségkirálynő lehessen, ezért ő maga is nagyon jó kezdeményezésnek tartja a felső korhatár eltörlését.

„Ez egy nagyon pozitív hatású döntés volt, mert azt láttam, hogy igen, most valóban nők állnak előttünk a színpadon, nem pedig kislányok.”

A kiválasztás egyik érdekessége volt, hogy idén is elindult a Miss Universe-en Blága Tünde egyik tavalyi riválisa, a második udvarhölgy dr. Kenéz Nóra „Nagyon jó volt látni Nórát, hogy újra itt volt és nem adta fel. Egy picit meg is lepett, mert, ha én lettem volna harmadik egy versenyen, nem hiszem, hogy lett volna bátorságom újból elindulni ugyanott. Nórán viszont azt láttam, hogy nagyon sokat változott, megnőtt az önbizalma még sokkal nőiesebb lett, azaz megértem, hogy elindult és szurkolok is neki, ugyanúgy, mint mindenkinek.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!