Rúzsa Magdi beleszeretett a Megasztár egyik operatőrébe

Vágólapra másolva!
Már 18 év eltelt azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztár harmadik évadát, most pedig ott ül a műsor zsűrijében. Most előkerült néhány korábban adott interjúja.
Vágólapra másolva!

Rúzsa Magdi az egyik első interjújában, amikor 21 éves volt, elmesélte, hogy egy szerelmi csalódás után jelentkezett a Megasztárba. Mint kiderült, a szerelmét egy vonaton ismerte meg Kishegyes és Szabadka között, majd másfél évig együtt voltak szerelemben, bizalomban. Ám amikor az énekesnő megtudta, hogy a fiú többször is megcsalta, összetört.

„Összetörtem, soha ilyen nagyon nem bántottak még meg. Első indulatomban vissza akartam vágni, ezért azt gondoltam, én is összejövök valakivel. Lett is volna erre lehetőségem, de visszatáncoltam. Nem így neveltek a szüleim, s nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel sem” – jelentette ki a Story magazinnak az akkor 21 éves Magdi, akit a Megasztár végül többszörösen is kárpótolt:

 nemcsak megnyerte a szériát, de szerelmes lett a műsor egyik operatőrébe, akivel két évig volt együtt.

Rúzsa Magdi ma már háromgyermekes anyukaként él boldog házasságban. A férje, Simon Vilmos villamosmérnök, egyetemi tanár. 2017-ben házasodtak össze, 2022 februárjában pedig megszülettek a hármasikreik, Lujza, Keve és Zalán.

Rúzsa Magdi ezt gondolja a visszatérő Megasztárról

Rúzsa Magdi zsűrizési feladatáról, a TV2-n vasárnap visszatérő Megasztár válogatóiról beszélt egy friss interjúban, azt is elárulta, hogy tehetséges énekesekből nemcsak hogy nem volt hiány, de ő maga is elámult attól, hogy mennyire készen álltak a színpadra a jelentkezők.

"Nyilván nekem is átfutott a fejemen, hogy van még odakinn ennyi ember, van még tehetség? Hiszen mostanában olyan sok tehetségkutató zajlik... De azt kell mondanom (már túl vagyunk a válogatón), hogy meglepően sok jó hanggal találkoztunk. Nem akarok túlzásokba esni és nem akarok nagyot mondani, de elképesztő tehetségek vannak ebben a szériában! 

Érdekes – és ez a mai, modern világnak köszönhető –, hogy minden szempontból kész előadók érkeztek hozzánk. Szinte megdöbbentő volt, főleg ahhoz képest, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt.

Értem itt a megjelenésüket, a hangjukat, mindent egyben. Szinte biztos vagyok benne, hogy meg fogják érinteni az ország szívét… Azt is gondolom, hogy ezek az arcok azért most kerültek elő, mert kivártak. Vártak egy olyan műsorra, ahol tényleg a tehetségükre kíváncsi a tévécsatorna és a zsűri is, ahol nem aláznak meg senkit azért mert nem olyan ügyes, mint a többiek. Ahol ének van, ahol értő fülek vannak és ahol – nem mellesleg – empatikus emberek találkoznak egymással" – mondta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!