Így néz ki bikiniben a 66 éves Sharon Stone - videó

Vágólapra másolva!
Sharon Stone hamarosan új filmet kezd el forgatni, ennek kapcsán mutatta meg magát bikiniben.
Vágólapra másolva!

A 66 éves Sharon Stone az Instagramon tett közzé egy videót, amelyen bikiniben látható: épp a kamera előtt jön ki a medencéből, így tetőtől talpig látni lehet. Nézze meg a felvételt!

Az Oscar-jelölt színésznő a bejegyzéséhez azt írta, hogy épp túl van az utolsó edzésén, hogy formába lendüljön a következő forgatásra – ő is benne lesz ugyanis a 2021-es Nobody (Senki) folytatásában, amelyben Bob Odenkirk is megismétli korábbi szerepét.

Sharon Stone máig szívesen mutogatja magát

Sharon Stone nemrég félmeztelenül is megmutatta magát a közösségi médiában, de tavaly erotikus címlapfotó is készült róla. Pár hónapja azzal került be a hírekbe, hogy beperelték egy autóbaleset miatt, miután 2023 júniusában nekiment az autójával Amanda Godepski kocsijának Los Angelesben, a 101-es autópálya egyik lehajtójánál. A bírósági dokumentum szerint Sharon Stone "gondatlanul birtokolt, üzemeltetett, vezetett, irányított és karbantartott egy járművet", ez okozta a karambolt.

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a színésznő állítólag túl gyorsan vezetett a forgalmi viszonyokhoz képest, majd veszélyes kanyarodási manőverrel átsodródott abba a sávba, amelyben Godepski autója közlekedett – amivel hármat is megszegett a kaliforniai közlekedési szabályok közül.

Nem először állt bíróság elé

Sharon Stone nem először állt bíróság elé: 2012-ben egykori alkalmazottja, a gyerekei nevelőnője perelte be a munkaügyi törvények megsértése és rasszista megjegyzések miatt, egy évvel később azonban sikerült peren kívül megegyezniük.

Stone emellett drámai jogi vitát folytatott volt férjével, Phil Bronsteinnel közösen örökbe fogadott fiuk, a ma már 24 éves Roan felügyeleti jogáért is, amelyet végül az Elemi ösztönben játszott szerepe miatt veszített el – legalábbis így beszélt később a bírósági döntésről.

Sharon Stone, Elemi ösztön
Sharon Stone az Elemi ösztön híres jelenetében
Fotó: TriStar Pictures

Mint ismert, a színésznő az Elemi ösztönben bugyi nélkül tűnt fel egy rendőrségi kihallgatási jelenetben, ami aztán a filmtörténet legtöbbször visszanézett képsora lett, annak idején milliónyian próbálták kikockázni, megállapítani, hogy a színésznőn valóban nincs-e bugyi. A teljes igazságot maga Stone is csak 2021-es önéletrajzi könyvében árulta el, erről itt olvashat.

Sharon Stone-t annak idején sokat láthattuk meztelenül is, ha inkább a fénykorában nézné meg, ide kattintson!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!