Elájult, kórházba került a TV2 sztárja

Viczián Viktória
Vágólapra másolva!
A TV2 sztárja már megszokta, hogy a nyaralásán mindig történik valami, azonban legutóbb nagyon megijedt. Viczián Viktória olyan rosszul lett, hogy elájult és kórházba került.
Vágólapra másolva!

A TV2 sztárja, Viczián Viktória a párjával, az Exatlonból is ismert Somhegyi Krisztiánnal utazott el nyaralni, azonban a vakáció nem pont úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték. A görögországi utuk alatt a fiatal lány annyira rosszul lett, hogy elájult, és sürgősen kórházba kellett őt szállítani.

Viczián Viktória, Somhegyi Krisztián
Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián idén Görögországban nyaraltak
Fotó: Viczián Viktória/Instagram

Viczián Viktória Görögországban lett rosszul

"De csak addig, amíg el nem utazunk valahová, velünk ugyanis tényleg mindig történik valami" - kezdte a Párharc egykori játékosa.

"Zakinthoszon megint kórházban kötöttem ki. 

Konkrétan a nyaralás közepén lettem rosszul, este rosszul lettem, rohantam a fürdőszobába, minden jött ki belőlem, felkeltettem Krisztiánt, hogy segítsen.

Majdnem sírt, látta, hogy nagy a baj, végül ott hagyott, hogy elszaladjon segítségért, mentő ugye nem volt, végül egy taxit szerzett, azzal vittek be a kórházba. 

Nekem az utolsó képem a fürdőszobából volt, majd már a kórházi szobában ébredtem

- emlékezett vissza a történtekre a Metropolnak

Viczián Viktória a rosszulléte miatt közel öt kilót fogyott, azonban ez nem vette el a kedvét a nyaralástól, hiszen így is rengeteg pozitív élményben volt része.

Nagyon kedvesek az emberek, meg gyönyörű a természet. 

Quadokat béreltünk, azzal fedeztük fel Zakinthoszt, az volt a kedvencem, hihetetlenül szabadnak éreztük magunkat. 

Viszont sok a szemét, a sok kisteknős ott kotort a szemétben, annyira bántott ez bennünket, hogy neki kezdtünk megtisztítani egy szakaszt. 

Azért az utazást nem adjuk fel, hamarosan hajóútra megyünk, reméljük azt megússzuk kórház nélkül!" - írta korábban az Instagram-oldalán. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!