Borzalmas fájdalmai vannak Deák Bill Gyulának, ép lába is veszélybe került
![Deák Bill Gyula koncert, Volt fesztivál 2019](https://cdn.origo.hu/2023/12/4ntwLV7ULmgKjdTsA_3fOeQX9QFBv_dzfMyDUEX3yMU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhNTZjYjQ2NDZmYzQ3ZWM5M2UyNzBmODU0Mzg2ODEx.webp)
Deák Bill Gyula komoly fájdalmakkal küzd, egyetlen térdében súlyos kopás van – amit műteni kellene, de az énekes nem hajlandó rá: fél, hogy utána többet lábra sem tudna állni. Mint ismert, a bal lábát egy orvosi műhiba miatt veszítette el még gyerekként, azóta mankóval él.
"Sajnos a jobb térdem elhasználódott és elkopott.
A fájdalomtól már a koncerteket sem tudom végigállni, sokszor le kell ülnöm, és úgy énekelek.
Nem csoda, hiszen dupla terhelésnek van kitéve, ráadásul komoly súlyt kellett cipelnie. Sokáig 140-150 kiló körül mozogtam, ami nyilván a térdemet is terhelte. Bár az első infarktusom után lefogytam, és a cigit is letettem, most is 98 kiló körül mozgok, ami még mindig sok egyetlen térdnek. Igyekszem azért odafigyelni az étkezésre, nem iszom alkoholt, és hordok térdgumit, ami valamennyit segít" – mondta a Blikknek.
Véletlenül sem szeretnék semmilyen orvosi beavatkozást, bevallom, félek tőle.
Bennem van, hogy valószínűleg járni sem tudnék utána, csak kúszni-mászni, és ez nekem nem hiányzik. Ezért marad így minden, ahogy van" – tette hozzá.