Halálos beteg a magyar rapper: azt mondja, egy éve lehet hátra

Kunsági Bence, Spike Dilo
Kunsági Bence, Spike Dilo
Vágólapra másolva!
Agydaganatot találtak a Spike Dilo néven ismert rappernél, Kunsági Bencénél: az orvosai szerint maximum egy éve lehet hátra.
Vágólapra másolva!

Agydaganattal küzd az extrém kinézetű, tetovált arcú rapper, a Spike Dilo néven fellépő Kunsági Bence. A Borsnak azt is elmondta, hogy az orvosok szerint maximum egy éve lehet hátra, meglehet, hogy most elkészült videoklipjével búcsúzik a közönségtől.

Spike Dilo, azaz Kunsági Bence
Spike Dilo, azaz Kunsági Bence
Fotó: Facebook / Spike Dilo

Mint mondta, az elmúlt hetekben rendszeresek voltak nála a rosszullétek: váratlanul elaludt vagy épp izomrángásos rohamok gyötörték, az MRI-vizsgálat után pedig megkapta a diagnózist.

"Létezik egy műtéti eljárás, de nem vállalom. Egyrészt ténylegesen nem segítene rajtam, másrészt nem szeretnék életem végéig bukósisakban járni. 

Tudomásul vettem, hogy egy évem van hátra...

Megbékéltem a múltammal és a betegségemmel. Hogy ez a sors jutott nekem, abban senki sem hibás. Nem akarok küzdeni, mert csupán még nehezebbek lennének az utolsó hónapjaim" – nyilatkozta a Borsnak.

Kunsági Bence azt is elárulta, hogy nincs bakancslistája, egyébként is sok mindenen van túl. Többször már majdnem meghalt: egyszer drogtúladagolás miatt kellett újraéleszteni, máskor az utcán elesve verte be a fejét, két éve pedig elütötte a villamos a Jászai Mari térnél.

Spike Dilo legnézettebb klipje a YouTube-on:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!