A Jóban Rosszban sármos sztárjával látták Kollányi Zsuzsit

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, most sem maradt sokáig egyedül az énekesnő.
Vágólapra másolva!

Sokakat meglepett, mikor hét év együttlét után Kollányi Zsuzsi és férje úgy határozott, felbontják a házasságukat. Az énekesnő nehéz időszakon ment keresztül, néhány hónappal később azonban tudatta,hogy újra rátalált a szerelem Bóza Roland oldalán. A sztárséf és az énekesnő majdnem másfél évig alkottak egy párt, de sajnos nem sok idejük jutott egymásra. Életüket próbálták egymáséhoz formálni, ám később belátták, hogy hiába szeretik egymást, nem ugyanazt akarják. Kollányi Zsuzsi a szakítás után új életet kezdett, egyre többet járt le a konditerembe edzeni, valamint az étkezésre is odafigyelt.Ez hatalmas erőt adott neki, és lelkileg teljesen feltöltődött.

Az énekesnő idén februárban azt mondta, továbbra is nyitott az új szerelemre, de leszögezte, hogy nem mindenáron.

„Nyitott vagyok egy olyan párkapcsolatra, ami boldoggá tesz, biztonságot nyújt, kiteljesít, és amelyben szeretve érzem magam. Csak azért, hogy legyen mellettem férfi, nem mondok igent. Nem hiszem, hogy nőként csak akkor lennék értékelhető, ha van társam. Öreg vagyok már ahhoz, hogy pazarolják az időmet!" – nyilatkozta korábban. Bár Kollányi Zsuzsi már jó ideje ügyel arra, hogy óvja magánéletét a nyilvánosságtól, augusztusban egy interjúban beszélt egy izlandi kiruccanásáról, ahova gyerekei nélkül, de nem egyedül utazott.

Most azonban úgy tűnik, az elmúlt hónapokban a magánéletében is történhetett egy változás. Az énekesnőt ugyanis együtt látták Volosinovszki György színésszel. Egymás mellett ültek és az esemény végén együtt is távoztak a helyszínről – írja a story.hu.

"Régen mindenkinek meg akartam felelni, a férfiaknak, a barátoknak a kollégáknak. Tavaly ősszel nehéz magánéleti időszakon mentem keresztül, aztán jött a felismerés: nem engedhetem meg, hogy bárki veszélyeztesse a lelki épségemet. A barátaimmal is elfogadó, támogató kapcsolatban vagyok. Megmondjuk a véleményünket a másiknak, de tiszteletben tartjuk a saját véleményt és ez nagyon sokat ad nekem" - árulta el korábban Kollányi Zsuzsi, aki egyelőre nem erősítette meg, hogy újra kapcsolatban van-e.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!