Videó bizonyítja, hogy újra megcsalta a feleségét a magyar énekes

Vágólapra másolva!
A házaspár kapcsolatát nagyon nehéz már követni, ugyanis hol éppen együtt vannak, hol pedig válni akarnak. Úgy tűnik, Kunu Márió megint megcsalta a feleségét.
Vágólapra másolva!

Kunu Márió először a nyáron bukott le egy másik nőnek küldött üzeneteivel, a felesége ez után jelentette be, hogy válni akar: "Márióval úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk az életünket tovább, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekünk ebből semmit ne érezzen meg. Igyekszünk megtartani a jó kapcsolatot a kisfiunk miatt. 10 évet hagyunk magunk mögött, született egy gyönyörű kisfiunk, tisztelet egymás felé meglesz mindig. Kérem a sok rosszindulatú embert, ne rólunk pletykáljon, mivel már nem vagyunk együtt; mindenki »azt csinál, amit akar«" – írta akkor. Nem sokkal később arról írtunk, hogy a megcsalás, Kunu Márió hűtlensége után újra szent a béke az énekes és a felesége, Kunu Alexandra között.

Egy fiatal lánnyal kocsikázik és csókolózik a felvételen

Mindezek ellenére most megint az a pletyka kering, hogy Kunu Márió ismét megcsalhatta a feleségét, ugyanis napvilágot látott róla és a lehetséges szeretőjéről egy videó. A hölgyet egyébként Olíviának hívják, és ő maga rakta ki a Tiktokra a felvételt, amin azt láthatjuk, hogy a zenésszel kocsikázik együtt és szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat egymás társaságában. A Bors arról ír, hogy elcsattant pár csók is, ráadásul Máriónak annyira fázott a keze, hogy kénytelen volt azt a csinos hölgy combjai között melegíteni. 

Ez a videó körbejárta a netet és eljutott Alexandrához is, aki először nem akarta elhinni, mit lát. Ezért kommentben kérdőre is vonta Olíviát, hogy mégis mikor történt ez, mert dátumot nem lát. A lány ezek után készségesen válaszolt, és még a privát levelezését is megmutatta Márióval, ahol jól látszik, hogy a beszélgetésük szeptember 21-én kezdődött. Alexandra azonban továbbra sem hisz a lánynak, sőt jobban haragszik rá, mint a férjére, aki már több lánnyal is megcsalta. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!