Vágólapra másolva!
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja remekül érzi magát a TV2 show-jában. Liptai Claudia örül a pozitív visszajelzéseknek, de tudja, hogy nem felelhet meg mindenkinek.
Vágólapra másolva!

Liptai Claudia hetek óta ott ül a Sztárban Sztár All Stars zsűriszékében: sokan kedvelik, de továbbra is vannak, akik kritizálják. Évtizedek óta a nyilvánosság előtt éli az életét, ehhez már hozzászokott: most egy bejegyzésben árulta el, hogy ő mennyire fogadja el önmagát.

"Jó reggelt! Lehet, hogy az idő lehet, hogy a pillanat miatt, de filozofikus hangulatúra ébredtem magam. Az elmúlt közel 30 évben az ismertség által sok minden ért az életben. Elmondhatom, szerencsés vagyok, mert sokkal több jót kapok, mint támadást. De abszolút igazak azok a gondolatok is, hogy kritizálnak, azért, ami vagyok kritizálnak, azért, ami nem vagyok. Beszélnek arról, amit mondok, és arról is, amiről hallgatok

Mutogatnak rám a hibáimért, a sikereimért, a döntéseimért, a kétségeimért. Fura módon mindig rácsodálkozom arra, hogy bár van rá vágyam, de mégsem felelhetek meg mindenkinek.

Van, akinek ez könnyebben megy, mármint az elfogadás nekem újra és újra meg kell tanulnom ezt a leckét. Ezért bár nem nap mint nap írok ki ilyen “Koeloi” magasságokat, de valóban hálás vagyok a tőletek kapott figyelemért szeretetért és még a kritikákért is. De leginkább a pillanatot kell megélni, pl. tegnap este ebben a különleges ruhában, ebben a sminkben, ebben a hajban kicsit úgy éreztem magam, ahogy szeretné szerintem minden nő. Jól, csodásan, szépnek. Rengeteget küzdök még mindig a saját magam elfogadásával, valószínűleg ezt már elviszem a krematóriumig de ez is az én részem."

Nemrég kórházba került, napokat töltött bent Liptai Claudia

Az ősz egyik legnagyobb dobása volt Liptai Claudia visszatérése a TV2-re, ám az új kezdet végül nem teljesen úgy sikerült, ahogy a műsorvezető szerette volna. Bár Liptai debütálása remekül sikerült az ország házibulijában, a műsorvezető látszólag azonnal otthon érezte magát a stúdióban, és hol poénkodott, hol pedig érzelmesen a szemét törölgette, a folytatás már korántsem alakult ennyire felhőtlenül. 

A műsorvezető pár héttel ezelőtt kórházba került, ugyanis övsömört diagnosztizáltak nála. Hatalmas fájdalmai voltak, a családjával sem beszélt, és az sem volt biztos, hogy ott tud-e majd lenni a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában. Legutóbb a zsűriszékben foglalt helyet egy speciális, külön neki kialakított ruhában, mára pedig már sokkal jobb állapotban van.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!