Megasztár: a legbotrányosabb szereplések, melyek teljesen kiborították a zsűrit

Megasztár, Czuczor Ágnes
Vágólapra másolva!
A TV2 műsora kétségtelenül az ország legnézettebb tehetségkutatója. A Megasztár történetében a nézők számos érzelmes, vicces és meghatározó pillanatnak lehettek a szemtanúi, azonban botrányokból sem volt hiány. A legjobbat összegyűjtöttük, melyek a mai nem merültek feledésbe.
Vágólapra másolva!

Czuczor Ágnes, a részeg versenyző

Czuczor Ágnes annyira izgult, hogy részegen ment el a Megasztár 4. szériájának a válogatójára. Saját bevallása szerint megivott egy pohárka szíverősítőt, ez pedig a produkcióra is rányomta a bélyegét. Mezítláb érkezett a zsűri elé, majd elkezdett énekelni egy dalt, ami szerinte "sz@r" volt, ugyanis egy másik hangnemben énekelt. Eszenyi Enikő látta rajta, hogy valami nincs rendben, ezért kérte tőle Cserháti Zsuzsa: Kicsi gyere velem című számát, azonban a ittas állapota miatt a dalszöveg második felét már elfelejtette a versenyző. Eszenyi a segítségére sietett, együtt énekeltek, majd vonultak le a színpadról. 

"Eszenyi, mennyire imádlak, nekem te vagy az isten. 

Imádlak, de annyira be vagyok baszva!

 - mondta Czuczor Ágnes, majd kiejtette a kezéből a mikrofont, a szereplését pedig a "nagyon gáz" jelzővel illette.

Megasztár, Czuczor Ágnes
Fotó: TV2

Lapozzon a folytatásért!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!