A Megasztár egyik versenyzőjének különös kérését teljesítette Ördög Nóra - videó

megasztár, ördög nóra
Vágólapra másolva!
Meglepő képsorokkal és egyedi produkcióval kezdődött a TV2 legendás tehetségkutatójának utolsó válogatója. A Megasztárban próbált szerencsét Zoli, akinek egy különös kérése is volt, mielőtt színpadra állt, végül a műsorvezető teljesítette azt mindenki meglepetésére.
Vágólapra másolva!

A 12 év után visszatérő Megasztár szeptember 22-én debütált, és máris fontos fordulópontjához érkezett, ugyanis ma este van az utolsó válogató, jövő héttől már a középdöntőkkel folytatódik tovább a műsor. A legendás tehetségkutató az indulást követően egyből letarolta a heti nézettségi toplistákat, az első válogató adás ugyanis mindhárom kiemelt korcsoportban jelentős fölénnyel lett a legnézettebb műsor.

A siker nem meglepő, hiszen minden idők egyik legkedveltebb formátuma volt, és sok sikeres, magyar énekest köszönhet neki a közönség, ketten jelenleg a zsűriszékben ülnek az új évadban. Az eddigi válogatókon már tűntek fel ismerős arcok is, mint ifj. Schobert Norbert, Varsányi Réka, az Ázsia Expressz sztárja, és a mai válogatón feltűnik Zsembera Liliána, Varga Viktor volt barátnője is.

A válogató utolsó adása meglepő képesorokkal indult, ugyanis megérkezett Zoltán, aki takarítóként dolgozik, ráadásul színházban is van feladata, ahol elmondása szerint énekkaros feladatai is voltak. A férfi az Apostol Nincs szerencsém a szerelemben című slágert adta elő, amihez különös kérést intézett, mielőtt színpadra állt, ugyanis tánckarra volt szüksége a fellépéséhez.

Ezt a felkérést egy személyben vállalta Ördög Nóra, a Megasztár műsorvezetője, aki kissé el is lopta a show-t Zoltántól, akivel együtt fergeteges hangulatot varázsoltak a stúdióba, azonban ez sem hozta meg a versenyző szerencséjét, ugyanis a zsűri egyöntetű nemmel szavazott rá, így nem jutott tovább a középdöntőbe. Ördög Nóra azonban vigasztaló szavakkal búcsúzott tőle, hogy ne adja fel, mert szerinte egyébként nincs rossz hangja a férfinak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!