Meghalt Madonna öccse

Madonna
Madonna a színpadon
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Christopher Ciccone élete 63. évében halt meg, családja teljesen összetört az eset után. Madonna öccse súlyos rákbeteg volt, az énekesnő már második közeli hozzátartozóját veszíti el rövid időn belül.
Vágólapra másolva!

Hosszan tartó küzdelmet folytatott a rákkal Madonna öccse, Christopher Ciccone, aki a hírek szerint békésen, családja körében halt meg Michinganben, a múlt hét pénteken. A 66 éves világsztárt rövid időn belül éli hatalmas veszteség, ugyanis szeptember 24-én halt meg szeretett mostohaanyja, Joan Clare Ciccone. A nő Christopher Cicconéhoz hasonlóan, hosszú éveken keresztül harcolt a rákkal, azonban ő sem tudta legyőzni a betegségét.

Madonna
Madonna rövid időn belül veszett el két fontos családtagot, teljesen összetört a gyásztól
Fotó: Facebook / Madonna

Christopher és Madonna szoros kapcsolatban álltak, amikor Madonna karrierje még csak kezdett elindulni, és a férfi is híressé vált arról, hogy nővére egyik háttértáncosaként szerepelt. Később Christopher lett Madonna showtervezője és öltöztetője, majd ő volt a „Blonde Ambition” világ körüli turnéjának művészeti vezetője is.

Öccse, mielőtt lakberendezőként vált sikeressé,  Madonna „The Girlie Show” turnéjának rendezője volt, később olyan sztárokkal is dolgozott együtt, mint Tony Bennett és Dolly Parton, akiknek a klipjeit is ő rendezte. A testvérek kapcsolata 2008-ban romlott meg, miután nyilvánosan összevesztek, amikor a férfi „Life With My Sister Madonna” című életrajzi könyvében támadta az énekesnőt, ami később a New York Times egyik bestsellerévé vált. Ezt követően 2012-ben békültek ki egymással, Madonna összetört öccse halála miatt - írja a TMZ.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!