Meglepő, hogy kinek a koncertjére mentek Curtisék a lánykérés után

Barnai Judit igent mondott Curtisnek
Vágólapra másolva!
Judie nyáron várt a lánykérésre, de mivel elmaradt, már le is tett róla, hogy idén menyasszony legyen.
Vágólapra másolva!

Meseszerű, romantikus körülmények között jegyezte el kedvesét Curtis. A kemény rapper tiniket meghazudtoló módon izgult, mielőtt feltette volna a nagy kérdést.

– Terveztük, hogy megyünk Koppenhágába, ahol A kis hableány szobra is áll. Így aztán eldöntöttem, hogy ott, azon a téren teszem fel Judie-nak a mindent eldöntő kérdést. 

Nem gondoltam, hogy a tér tele lesz turistákkal, meg kellett várnom, hogy elmenjenek, és csak akkor térdeltem le.

Akkor jött el a pillanat, hogy megkérdezzem, lesz-e a menyasszonyom. Nagyon izgatott voltam, hogy mi lesz a válasz, de hál’ Istennek igent mondott – emlékezett vissza a rapper.

Barnai Judie először csak viccnek hitte a jelenetet.

- Nem is tudtam eldönteni, hogy most ez tényleg megtörténik-e. Többször számítottam már rá, de nem most. Valahogy számomra a lánykérés nyári dolog, és miután idén sem kérte meg a kezemet, úgy voltam vele, hogy majd talán jövőre. De megtörtént! Ráadásul egy Justin Timberlake-koncert előtt, ugyanis bakancslistás álmunk volt, hogy láthassuk őt élőben. 

Természetesen igent mondtam, aztán elsírtam magam, és a nyakába borultam

 – idézi a hot! magazinnak nyilatkozó kosárlabdázót a Bors.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!