Megszólaltak Sallai Nóra súlyos balesetéről a közlekedési szakértők

Sallai Nóra
Sallai Nóra
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban színésznője egy súlyos karambol következtében életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, míg ötéves kisfia meghalt. A tragédia kapcsán, ami két héttel ezelőtt történt, közlekedési szakértők is megszólaltak.
Vágólapra másolva!

Az egész országot sokkolta, mikor Bogdányi Titanilla megosztotta, hogy Sallai Nóra és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek. A baleset szeptember 27-én Alsónémediben történt. A színésznő és gyereke egy szürke Opelben utaztak, és épp egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra. Az ott haladó BMW sofőrje azonban olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, hatalmas erővel nekiütközött. A becsapódás következtében a színésznő Opelje felborult, ő és kisfia pedig az autó roncsai közé szorultak. Azóta a kisfiú meghalt.

Sallai Nóra összetört autója
Sallai Nóra balesete
Fotó: TV2

A BMW sofőrje nem tartotta be a szabályt, és a megengedett sebességnél (50 km/h) jóval többel, 120 km/h-val haladt, míg Sallai Nóra nem volt elég körültekintő. 

Vélhetően mindketten hibáztak. 

Ha a BMW vezetője megfelelően választotta volna meg a sebességet, akkor több ideje lett volna reagálni arra, hogy szabálytalanul kihajtanak elé, ugyanakkor a bizalmi elv alapján joggal elvárhatta, hogy megadják neki az elsőbbséget. 

Az Opel vezetője abban hibázott, hogy nem elég körültekintően hajtott ki.

Annak a vizsgálata azonban, hogy kit mennyiben terhel felelősség, bonyolult szakértői feladat" - értett egyet a kérdésben több közlekedési szakértő. 

"A vezetéstechnikai tréningeken éppen arra készítjük fel a gépjárművezetőket, hogy minél inkább csökkenteni lehessen a baleset kockázatát. 

Előrelátás, vezetéstechnika, hogyan kell bánni az autóval, hogyan kell felismerni egy vészhelyzetet, mit kell csinálni, mit tud az ember megtenni pihenten, fáradtan, milyen korlátozó tényezőt jelent a sötét, az eső, a kis autó, a nagy autó. 

Ha elkerülhetetlen az ütközés, mire törekedjünk, minek ütközzünk, ha muszáj, minek semmiképpen ne, ez mind az oktatási anyag része" - magyarázta a szakértők egyike Borsnak.

Kiderült, hogy Sallai Nóra balesete elkerülhető lett volna, amennyiben a BMW sofőrje a megfelelő irányban rántja el a kormányt. 

Ha a BMW sofőrje nem balra, hanem jobbra rántotta volna a kormányt, elméletileg elkerülhető lett volna a baleset, hiszen akkor elhaladt volna az Opel mögött vagy legfeljebb a hátulját találja el, és akkor nem lett volna ilyen tragikus kimenetelű a baleset 

- jegyezte meg egy szakértő. 

Sallai Nóra súlyos balesete kapcsán a mai napig folynak a nyomozások. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!