Vágólapra másolva!
Kiderült, kik lettek a jubileumi évad legjobbjai. A jövő héten búcsúzik a nézőktől a TV2 egyik legsikeresebb műsora, a Sztárban Sztár All Stars.
Vágólapra másolva!

A nyolcadik adásban egy-egy egyedi produkcióval és egy duettel készültek az évad versenyzői. Ezúttal egyenes ágon, a legtöbb nézői szavazattal jutott tovább a döntőbe Gubik Petra, így neki nem kellett a műsor végén a színpadon állva izgulni. A Sztárban Sztár All Stars elődöntőjének utolsó perceiben Tilla elárulta, hogy 

Oláh Gergő és Peter Srámek biztosan ott lesznek az utolsó adásban.

 

Oláh Gergő is ott lesz a döntőben

 A veszélyzónába került Tóth Gabi, Puskás Peti és Oláh Ibolya.

A veszélyzónából a közönségszavazás újabb körében végül továbbjutott Puskás Péter, ő biztosan ott lesz a döntőben, 

Oláh Ibolya és Tóth Gabi pedig kiestek.

Jövő hétvégén véget ér a különleges évad

A nézők nagyon örültek, amikor kiderült, hogy az ország házibulija 2024 őszén újra visszatér a képernyőkre, méghozzá egy különleges kiadással, amelyben az eddigi évadok legemlékezetesebb versenyzői lépnek újra színpadra. Az idei évad különlegessége, hogy a versenyzők között igazi sztárparádéval találkozhatunk. A női mezőnyt olyan hírességek erősítik, mint Keresztes Ildikó, Tóth Gabi, Tolvai Reni, Opitz Barbi, Orsovai Reni, Cserpes Laura, Oláh Ibolya, Gubik Petra, Király Linda, Sári Évi, Völgyesi Gabi és Puskás-Dallos Bogi. A férfiak között pedig olyan ismert nevek tűnnek fel, mint Vastag Tamás, Hevesi Tamás, Sipos Tamás, Zámbó Krisztián, Molnár Tibor Attila, azaz Trap kapitány, Oláh Gergő, Peter Srámek, Kiss Ernő Zsolt, Emilio, Szabó Ádám és Pál Dénes - közülük biztosan többen felbukkannak majd az évad utolsó adásában.

Az eddigi évadok legemlékezetesebb versenyzői léptek újra színpadra

A döntőben a zsűri nem oszt majd pontszámokat, csak a véleményüket mondják el az előadásokról, így teljesen a nézők kezébe kerül a döntés, ők döntik el, hogy ki lesz a széria győztese.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!