Az RTL Klub alkoholista, gyerekverő színésze újra elvonóra ment

Molnárgusztáv
Vágólapra másolva!
Az RTL Klub bukott színésze közleményben tudatta ismét bevonul egy vidéki rehabilitációs intézetbe alkohol függősége miatt.
Vágólapra másolva!

Egy sporttáska, és mint később kiderült, pár szatyor a legszükségesebb holmikkal - így indult útnak október elsején, kedd reggel Molnár Gusztáv, aki eldöntötte: bevonul egy vidéki rehabilitációs intézetbe, hogy legyőzze súlyos alkoholfüggőségét - írja a Bors.

Az RTL Klub bukott alkoholista színésze 2022-ben saját maga vallotta be, hogy majdnem belehalt az ivásba, ezután 265 napot töltött egy komlói rehabilitációs intézetben. Akkor azt mondta összeszedte magát, sikerült leszámolni függőségével, de később kiderült újra inni kezdett, többször látták részegen az utcán. A Corvin-negyedben a kukák mellett aludt fényes nappal, erről fotók is készültek. Annyira borzalmas állapotban volt, hogy később egy járókelő mentőt is hívott hozzá

Kiderült, hogykorábban  volt barátnőjét is zaklatta. Molnár Gusztáv többször megjelent az exe lakásánál, és számos alkalommal kellett kihívni a rendőröket, mert erőszakosan viselkedett, verte az ajtót, ordibált. Tizennégy alkalommal hívták rá a rendőröket, hol az exe, hol a szomszédok, akik már messziről felismerik és többször próbálták már elzavarni.

Molnárgusztáv
Fotó: Molnár Gusztáv Instagram

Miután kórházba került, a pszichiátrián is eltöltött két hetet, ezután többen bíztak abban, hogy rendben lesz.

Ezután többször előfordult, hogy rajongói segítettek az egyre lejjebb csúszó bukott színésznek, de ez az összefogás sem volt számára elég, nem sokára ismét részegen látták a Rákóczi úton. A szemtanúk szerint alig állt a lábán, nem sokkal később már az utcán feküdt.

Molnár Gusztáv ezután úgy döntött ismét elvonón próbálja letenni az alkoholt, Október elsején, kedd reggel elindult egy vidéki rehabilitációs intézetbe.

A Borshoz egy közleményt is eljuttatott, amit itt olvashat el!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!