Szemtanúk: elszöktek a Jóban Rosszban színésznőjének balesetét okozó férfiak

Sallai Nóra
Sallai Nóra
Fotó: Csiky Gergely Színház
Vágólapra másolva!
Ahogy mi is megírtuk, súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és ötéves kisfia, akiknek az életéért még most is küzdenek az orvosok. Sallai Nóra és gyereke éppen egy családi látogatásról tartottak hazafelé múlt pénteken, amikor a tragikus ütközés történt. Állítólag egy 18 éves fiatal vezette más autóját: többen is lehettek a kocsiban, de eltűntek.
Vágólapra másolva!

 

Sallai Nóra sok vért vesztett

A színésznő kilétéről Csonka András írt elsőként, aki a saját közösségi oldalán kért tegnap este segítséget, ugyanis Sallai Nóra annyira sok vért veszített, hogy irányított véradást szerveztek a megsegítése érdekében. Egykori kolléganői, Kárpáti Rebeka és Réti Adrienn a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában szólaltak meg a történtekről, azonban a részletekbe nem mentek bele, hanem az emberek segítségét szeretnék kérni, hogy imádkozzanak Sallai Nóráért és kisfiáért, másrészt aki teheti, kérik, adjon vért, mert tényleg életet menthet vele.

Tegnap öt órakor írt a színházunk, a Játékszín egy kör e-mailt, ami mindnyájunkat lesokkolt. Ahogy elolvastuk, tudtuk, hogy mindenképpen cselekednünk kell.

Országos szinten elindult a véradás. Fontos hangsúlyozni, hogy ez most S.O.S. kellene, mert tényleg életmentő” - mondta a Mokka stúdiójában Kárpáti Rebeka. "Amellett, hogy vért adunk, ki-ki a saját hite szerint meditáljon, energiát küldjön, bármit. Szerintem erre ilyenkor nagyon nagy szükség van” - tette hozzá Réti Adrienn.

Majd Kárpáti Rebeka még elmondta a műsorban, hogy bár ő és Sallai Nóra nem forgattak együtt a sorozatban, ugyanis nem volt közös jelentük, de ismeri őt és nagyon tehetséges, pozitív nőnek tartja. Másrészt a színház felhívása után szinte mindenki azonnal tudta, hogy össze kell fogni ebben a helyzetben, hiszen ők egy csapat, és nagyon szeretnének valahogyan segíteni a színésznőn és családján.

Nagyon szép családja van Nórinak, biztos, hogy most is ott vannak vele, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy felépüljenek”

- zárta Kárpáti Rebeka a TV2 műsorában.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!