Infúzióra kötötték Szabó Zsófit - fotó

Vágólapra másolva!
Szabó Zsófit és táncpartnerét, Andrei Mangrát infúzióra kötötték – mi történhetett?
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Szabó Zsófi is szerepelni fog a Dancing with the Stars új évadában a TV2-n: Andrei Mangrával fog táncolni, aki a második évadot megnyerte Tóth Andival. Most mind a ketten infúzióra kötve jelentkeztek be az Instagramon, nézze meg Andrei Mangra sztoriban megosztott fotóját!

Andrei Mangra, Szabó Zsófi
Andrei Mangra és Szabó Zsófi infúzión
Fotó: Instagram/Andrei Mangra

A táncos valószínűleg több követőjét megijesztette a képpel, de mint kiderült, Szabó Zsófival együtt afféle vitamininfúziót kaptak, amivel a kimerültségükön próbáltak túllendülni. Az edzések ezzel együtt elég kemények lehetnek, a felkészülés eredményét pedig hamarosan a TV2 nézői is láthatják az új évadban.

Szabó Zsófi és Andrei Mangra: megvan az összhang?

"Nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem Magyarországra. A TV2 felkérése pedig a legjobbkor jött, ugyanis semmi más elfoglaltságom vagy projektem nem lett volna őszre" – nyilatkozta korábban Andrei Mangra, aki új partneréről, Szabó Zsófiról is elmondta a véleményét.

"Egyszer csak megérkeztem, de arról fogalmam sem volt, kivel táncolok. Izgultam, nem tagadom. Aztán kiderült, hogy Zsófit kaptam magam mellé, vagy ő kapott engem, részletkérdés. De a lényeg, hogy ő egy igazi csoda! 

Bomba csaj, jó a ritmusérzéke, a próbákon odateszi magát, szóval szívből örülök neki!

Már volt több közös óránk, úgyis mondhatnám, hogy kipróbáltuk egymást…" – mondta Andrei Mangra.

Szabó Zsófi a táncban is bizonyítani akar

Szabó Zsófi az Origónak adott interjújában kifejtette, hogy sok szerepben volt szerencséje kipróbálnia magát, azonban örül, hogy végre egy teljesen más területen is bizonyíthat majd.

DWTS, Dancing with the Stars, DancingwiththeStars, ötödik évad, sajtóesemény, idei évad párjai, leleplezés, MBH Bank székház, Budapest, 2024.09.16.
Szabó Zsófi és Andrei Mangra
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

"Nagyon sokoldalú embernek tartom magam. A sportok terén sok mindent kipróbáltam, szerepeltem sokféle műsorban, színésznőként és műsorvezetőként is dolgoztam. A szüleimtől is mindig azt tanultam gyerekkoromtól kezdve, hogy minél több mindenben próbáljam ki magam, fedezzek fel új dolgokat. Úgy érzem, 36 évesen, egy első osztályos kisfiú édesanyjaként a tánccal való ismerkedés számomra egy igazi ajándék" – magyarázta lapunknak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!