Sztárban sztár All Stars: ezt gondolja kieséséről Szabó Ádám és Sipos Tamás

Sztárban Sztár All Stars
Vágólapra másolva!
A TV2 sikerműsora szombat este is tartogatott vicces, drámai és szomorú pillanatokat. A Sztárban Sztár All Stars hetedik adásában ismét két versenyzőtől kellett búcsúzni, a nézők Szabó Ádámra és Sipos Tamásra szavaztak a legkevesebben.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár All Stars szombat esti adásában a nézők rengeteg vicces produkciót láthattak. Több férfi versenyző is nőként lépett színpadra, Puskás Peti például Madonnát, míg Szabó Ádám Bangó Margitot alakította. Ugyan a hetedik élő show-ban nyolcan mutaták meg új oldalukat, már csak hatan folytathatják a versenyt, újabb két sztártól kellett búcsúzni.

Sztárban Sztár All Stars - Szabó Ádám
Sztárban Sztár All Stars- Szabó Ádám 
Fotó: TV2

A hét győztese most is Gubik Petra lett, így neki már nem kellett izgulnia a műsor végén, ő ott van az elődöntőben. A nézők ezt követően Puskás Petit
Oláh Gergőt, majd Peter Srámeket juttatták tovább. Később kiderült, hogy Tóth Gabi és Oláh Ibolya is színpadra állhatnak a következő adásban, így Szabó Ádám és Sipos Tamás számára ért véget a megmérettetés. 

A Sztárban sztár All Stars versenyzői reagátak a kiesésükre

Bangó Margitot alakította Szabó Ádám, Stohlnak nagyon tetszett, Liptai Claudia viszont nem volt elvarázsolva tőle. „Szerintem ez kifogott rajtad” – jegyezte meg. Hajós Bangó eleganciáját emlegette, szerinte sikerült a produkció, szerinte megfogott „valami illúziót”, ő tíz pontot adott. Az énekes ezt a fordulót 37 ponttal zárta.

Én úgy vagyok vele, hogy azt kívántam, hogy mindenhogy kieshetek, csak ebben a szettben ne

 - utalt Szabó Zsófinak a Moulin Rouge jelmezére, ahol nőként, magassarkúban, hatalmas mellekkel láthatták őt.

"Vártam azt, hogy ott legyek a döntőben, de most, hogy ez így sikerült, talán még jobban érzem magam, a legnagyobbak között lehettem. Nagyon jó barátságok születtek, nekem ez így elég volt, tökéletes volt" - árulta el. 

A Giant című dallal érkező Sipos Tomit kifejezetten dicsérte Liptai Claudia, szerinte eddig karrierje során többet kellett volna énekesként próbálkoznia a humor és a paródia helyett. Lékai-Kiss Ramóna csodálatos átalakulást látott, úgy látta, hogy Sipos már győztese a műsornak. „Vértehetséges pali vagy” – jegyezte meg. 39 pontot kapott. 

Sztárban sztár - Sipos Tomi
Sztárban sztár - Sipos Tomi 
Fotó: TV2

Sipos Tamás egyáltalán nem csalódott, inkább örül annak, hogy részt vehetett az első Sztárban sztár All Stars műsorában. 

"Ez egy verseny, és ebben benne van, ha a nézők így döntenek, akkor ezt emelt fővel kell fogadni. Annak kell örülni, ami eddig történt. 

Ha te úgy érzed, hogy mindent megtettél, és minden szituációból kihoztad a maximumot, akkor nincs más felé elszámolni valód, csak magad felé.

 Én annak örülök, hogy idáig eljutottam" - mesélte a műsor után a TV2 videójában. 

Abban mind a ketten egyetértettek, hogy egy hatalmas élményben volt részük, a forgatás pedig már az életük része lett, ez pedig hiányozni fog nekik, ahogy a többi versenyző is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!