20 éves a Született feleségek: senki nem hitt benne, mégis óriási siker lett

Vágólapra másolva!
Egy lyukas garast sem ért 2004-ben a negyvenes háziasszonyok élete a producerek szerint. Aztán jött a Született feleségek, és 8 évadon keresztül bizonyították, 40 felett is nő a nő!
Vágólapra másolva!

8 éven keresztül vártuk a TV2-n, hogy meghalljuk Liptai Claudia hangját, ahogy Mary Alice szerepébe a Lila akác köz lakóinak drámai, izgalmas, vagy éppen vicces életét narrálja a sorozat hallott mesélőjeként. A Született feleségek mára történelem, ugyanis ma 20 éve indult útjára a sikersorozat. A 20 éves Született feleségekről senki se gondolná, hogy Susan, Lynette, Bree és Gabi kalandjaira eredetileg senki sem akart költeni. 

Született feleségek, tv sorozat, 
születettfeleségek
A nagy négyes 8 évadon keresztül szórakoztatott minket (Fotó: Getty Images/Danny Feld/Disney General Entertainment Content)

20 éves a Született feleségek

Valóban, az ötlet már korábban megszületett, de a Szex és New York sikere is kevés volt ahhoz, hogy négy negyvenes nő "unalmas" kertvárosi életét mutogassák főműsoridőben. Igen, ez még az álomgyárnak az az időszaka volt, amikor pár szerencsés kivételt leszámítva nem igazán írtak szexi, vicces, vagy éppen drámai főszerepeket a negyedik X után a színésznőknek.

Született feleségek, tv sorozat, főszereplők
születettfeleségek
Teri Hatcher
Susan, vagyis Teri Hatcher azonnal közönségkedvenc lett (Fotó: Getty Images / Getty Images)

A projektet még a Lifetime és az HBO is passzolta, ugyanis drágának és rizikósnak gondolták a sorozatot. Aztán jött Teri Hatcher, Felicity Huffman, Marcia Cross és Eva Longoria kvartettje és 2012-ig meg sem álltak, úgy darálták le a 8 évados sikersorozat 180 epizódját.

Született feleségek, tv sorozat, főszereplők
születettfeleségek
Felicity Huffmann
Felicity Huffman Született feleségek óta a börtönt is megjárta (Fotó: Getty Images/Danny Feld)

Miért szerettük a Született feleségeket? 

Pont azért, mert kifigurázta az (amerikai) áloméletet. Nagy ház, szép család, dögös és sikeres férj és szuper gyerekek. Mindenki erre vágyik, de mi történik a happy end után? Egy tragikus haláleset után egyesével nézhetünk be a Lila akác köz lakóinak otthonába és életébe, és bizony kiderül, hogy az ügyefogyott, sütisütő "leharcolt" negyvenes feleségekben is van szufla, ha gyereket nevelni, karriert építeni, vagy éppen egy hullát kell eltüntetniük. Ehhez kellett a fent említett Teri Hatcher, Felicity Huffman, Marcia Cross és Eva Longoria, akik kellő élettel, drámával és humorra töltötték meg a figuráikat. 

Született feleségek, tv sorozat, főszereplők
születettfeleségek
Marcia Cross, Eva Longoria
Marcia Cross szülési szabadságon volt a harmadik évadban, Eva Longoria szupersztár lett a sorozat óta (Fotó: GettyImages / GettyImages)

Mi lett a Született feleségek sztárjaival? 

Teri Hatcher és Marcia Cross leginkább az utolsó évadokért kapott év 7-10 millió dollárból kénytelen tengetni a napjait, ugyanis kevés munkát kaptak azóta. Felcity Huffman a sorozat készítése közben Oscar-jelölést kapott a Transamerika című filmért és egy stabil független filmes karriert épített ki a "szülcsifelcsi" mellett. Ám a pár évvel ezelőtti kenőpénzes botránya (a fiát akarta befizetni az egyetemre) és az utána esedékes börtönbüntetése tönkrevágta a karrierjét. Eva Longoriának azonban nagyon is megy a szekere, számos sikerfilm mellett jelenleg két sorozatban is feszít a 49 éves színésznő; az Apple TV+- on a Land of Women című romantikus krimiben, míg a Disney+-on a Gyilkos a házban 4 évadában játssza önmagát hatalmas átéléssel

Érdekességek a Született feleségekről

  1. A Bree-t alakító Marcia Cross eredetileg Mary Alice lett volna, a sorozat fő intrikusát, Edie-t játszó Nicollette Sheridan pedig Bree szerepére lett kinézve. 
  2. A hatodik évadban nem önszántából csatlakozott Vanessa Williams a sorozathoz. A Betty a csúnya lány négy évad után véget ért, ám a színésznőnek hatéves szerződése volt az ABC-vel, ezért a producerek és az írók direkt neki írták Renée karakterét. 
  3. A híres tortába esős jelenete során Teri Hatcher két bordáját is eltörte, ugyanis nem akart kaszkadőrt használni. A sérülés ellenére a színésznő nem állíttatta le a forgatást. 
  4. A Katherine-t alakító Dana Delany már a sorozat indulásakor is szóba került, Bree szerepére keresték meg, de háromszor is passzolta a lehetőséget. 
  5. A négy főszereplőből egyedül Marcia Cross hiányzott a harmadik évad hét epizódjából, ugyanis szülési szabadságon volt.
  6.  Egy részt átlagosan 8 nap alatt vettek fel, ami egy egyórás epizódnál elég gyors tempónak számít. 
NICOLETTE SHERIDAN
Született feleségek, tv sorozat, főszereplők
születettfeleségek
Nicollette Sheridant öt évad után rúgták ki (Fotó: NorthFoto/Touchstone Television/Entertainment Pictures)

7. Susan szerepére igazi sorozatveteránok jelentkeztek be: Calista Flockhart, Heather Locklear és Mary-Louise Parker mellett a Jóbarátok Monicája, azaz  Courteney Cox is a jelöltek közt volt. 

8. Felicity Huffman utólag elárulta, utálta a karaktere, Lynette Scavo nevét. Szerinte úgy hangzik, mintha valaki kaparná a térdét.

9. Bree férje, Rex orvos volt a történet szerint, de sose tudtuk meg milyen doki, sőt munka közben se láttuk.

10. Paige Scavót - dacára annak hogy kislány -  a hatodik és hetedik évadban egy fiú hármasikerpár; Emmett, Hudson és Noah Greenberg játszotta. Az utolsó szezonban már kislányokra cserélték őket. 

+1 A közönségkedvenc Edie évadokon keresztül kavart a Lila akác közben, ám Nicollette Sheridan figurája az ötödik évadban egy tragikomikus balesetben meghal. Állítólag a színésznő nem akart távozni, de a producer Marc Cherry kirúgatta, sőt állítólag meg is ütötte egyszer a sztárt. Sheridan 20 millió dolláros kártérítést követelt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!