Vasvári Vivien negyedik gyerekét várja

Vasvári Vivien
Vágólapra másolva!
Az egykori luxusfeleségnek már született két gyereke előző házasságából, míg a mostani férjétől egy kisfia született. Vasvári Vivien a közösségi oldalán jelentette be, hogy ismét terhes, negyedik gyerekét várja.
Vágólapra másolva!

Az egykori luxusfeleség, Vasvári Vivien már korábban bevallotta, hogy szeretne még egy gyereket, álma pedig valóra is vált, ugyanis terhes a modell. A bejelentést a közösségi oldalán tette meg Vasvári Vivien, akinek tavasszal született meg a harmadik gyereke, azonban hamarosan férjével, Bodnár Zsigmonddal már hat gyereket fognak nevelni.

Vasvári Vivien férjével és a gyerekekkel
Vasvári Vivien férjével és a gyerekekkel 
Fotó: Vasvári Vivien / Instagram

Vasvári Vivien negyedszerre lesz édesanya

 "Nagy bejelentés következik, ami tele van örömmel, izgalommal és egy kis káosszal is!

 Büszkén jelentjük, hogy úton van a második közös csodánk, aki… dobpergés… már a hatodik gyermek lesz, akit közösen fogunk nevelni! 

- kezdte a közösségi oldalán a modell.

Szóval, a helyzet kábé így néz ki: otthon már úgyis mini focicsapat alakul, szóval jöhet egy újabb csapattag, hogy meglegyen a szurkolótábor is! 

Készülj, világ, egy újabb szupercsodás kis energiabomba érkezik hozzánk – mert nálunk egy kis csend vagy nyugalom ritkán van, de annál több a szeretet és a nevetés! Szóval, szurkoljatok nekünk, és küldjetek egy nagy adag kávét, mert hamarosan mind a hatan azt kérdezik majd: „Anya, Apa, itt vagyunk, ki kapja a vacsorát először?” Ölelés, egy (még nagyobb) boldog család!" - olvasható a bejelentés az Instagram-oldalán. 

Közel 20 milliós eljegyzési gyűrűt kapott

Vasvári Vivien párjának egyébként előző kapcsolatából két gyereke van, akit közösen nevelnek. A férfi még tavaly kérte meg az egykori luxusfeleség kezét. 

"Igazából soha nem engedtük el egymás kezét, és az elmúlt évben sokat tettünk azért, hogy ma nagy örömmel megoszthassam veletek, hogy 3 év után úgy döntöttünk, hogy véglegesen összekötjük az életünket. A hír igaz, IGENT mondtam!" - írta a közösségi oldalán Vasvári Vivien, aki tavaly hozzá is ment a férfihoz. 

A modell gyűrűje többeknek is szemet szúrt, az alapján nyilatkozott korábban egy ismert budapesti ékszerész, aki szerint a gyűrűben egy 2,5-3 karátos Baguette kő van. 

Amennyiben jó és szép a minősége, akkor ez súrolhatja a 15-20 millió forintos árkategóriát

 – mondta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!