Egy nagy becsapódás esélyei és következményei - a Torino-skála<br/>

Az 1998-as év mozisikerei közé tartozott a Deep Impact és az Armaggedon c. film. Előbbiben üstökösmag, utóbbiban kisbolygó csapódott bolygónk testébe. De mi a valóságos helyzet? Annyi bizonyos, hogy katasztrófát előidéző becsapódások már többször is előfordultak a földtörténeti múltban és igen valószínű, hogy a jövőben is megtörténnek.

Érdekes, hogy a Földbe való becsapódások gondolatát csak a XX. század 60-70-es éveiben fogadták el, Eugene Shoemaker csillagász-geológus munkásságának köszönhetően. Azóta folyamatosan követjük a potenciálisan veszélyt jelentő égitestek pályáit, miközben egyre többet fedezünk fel belőlük. A kutatás az utóbbi pár évben kapott nagy lendületet, amiben szerepe lehetett a katasztrófafilmek hatásának is (Deep Impact, Armaggedon).

Potenciálisan becsapódó égitestek

Potenciálisan becsapódó égitesteknek nevezzük azokat a földsúroló égitesteket, amelyek esetében a földpálya és az égitest pályája közti távolság kisebb 7,5 millió km-nél. Jelenleg több mint 150 ilyen objektumot ismertünk, de összességében 10-50 ezer darab lehet belőlük! Az eddig legközelebb észlelt földsúroló távolsága mindössze 112 ezer km volt (1994). Fényességük alapján többségük átmérője 200-250 méter. A Föld légköre kb. 200 méteres átmérőig óv meg bennünket a becsapódástól, hacsak nem tömör vas-nikkel darab érkezik.

A légkörbe 20 km/s sebességgel (72.000 km/h) belépő test szétrobbanási mechanizmusa a következőképpen zajlik. A test előtt a levegő összetorlódik (valóságos fal keletkezik), míg mögötte nem tud kellő gyorsasággal összezárulni. Ezáltal egy hátrafelé irányuló szívóerő lép fel, amelynek hatására az objektum szétszakad. A szétszakadt kisebb darabok a légfalba ütközve semmisülnek meg.

A jelenlegi legveszélyesebb objektumok

A Toutatis-kisbolygó (a képen) átmérője kb. 6 km és két almagból áll (kb. egy 2- és egy 4,5 km-es mag összetapadásával keletkezett). Pályatávolsága a földpályától 900 ezer km, de a Jupiterrel való speciális keringési viszonya miatt helyzete instabil (1:3-as rezonanciaviszony, vagyis amíg a Jupiter egyszer, addig a Toutatis háromszor kerüli meg a Napot). A Jupiter gravitációs hatása ezt a területet tisztára söpörte, miután kitérített onnan mindenféle keringő testet (ún. Kirkwood-rések keletkezése, amelyekben nem találhatók kisbolygók). Igen valószínű, hogy ez lesz a Toutatis-kisbolygó sorsa is, vagyis jelenlegi helyéről kidobódhat, ami kiszámíthatatlan pálya kialakulásához vezet. Ez az objektum tehát az ismertek közül messze a legveszélyesebb. A kréta végi kihalást egy kb. ekkora égitest okozhatta.

Szinte teljesen mindegy, hogy egy ekkora test szárazföldbe vagy tengerbe csapódna. Mivel átmérője összevethető az óceánok átlagos mélységével (sőt meg is haladja azt), a víz gyakorlatilag semmit nem tudna fékezni rajta. Olyan ez, mintha a kedves olvasó egy pocsolyába lépne.

A másik igen veszélyes objektum az 1997 XF11 jelű kisbolygó. 1998-ban nagy vihart kavart a bejelentés, miszerint az égitest 2026. október 28-án ugyanazt a helyet szeretné elfoglalni a térben, mint a Föld. A pontosabb pályaszámítások alapján mostanra kissé lehiggadtak a kedélyek (kb. 900 ezer km-re halad el mellettünk), így a becsapódás esélyét jelenleg nullának tekintjük.

Becsapódások és hatásaik

A légköri atomrobbantásokat figyelő hálózat néhány év leforgása alatt 60-80 külső eredetű eseményt észlelt, amelyek valószínűleg a légkörben felrobbant külső eredetű testek lehettek. Valójában sokszor ennyi lehet a számuk. Becslések szerint hetente 2 találhatja el a Földet, illetve kb. kétóránként haladhat el egy 10 tonnás test a Föld mellett!

Olyan becsapódás, amely egy városnyi területet pusztíthat el, évszázadonként egy-kettő fordulhat elő. Százezer évenként számolhatunk olyan becsapódással, amelynek következményei globális kihatásúak. Nagyjából egymillió évenként ütközhet bolygónk 1 km-nél nagyobb átmérőjű aszteroidával. Ha egy ilyen katasztrófa ezekben az években következne be, körülbelül 1 milliárd ember halálát okozná. Jelenlegi ismereteink szerint az aszteroida becsapódások jelentik az egyetlen olyan természetes veszélyforrást, amely az emberi civilizációt egyik pillanatról a másikra megsemmisítheti vagy jelentősen visszavetheti fejlődésében.

A globális katasztrófa

Mi történne egy igazán nagy, több km átmérőjű test becsapódását követően? Eltekintve a gyors hatásoktól (földrengések, szökőárak, tűzvész stb.) az igazi gondot a Föld testéből kiszórt anyag jelentené az élővilág számára. Becslések szerint egy 10 km-es test becsapódása kb. 3000 Badacsony-térfogatú anyagot szórna ki. A por szétterülne a légkörben, s ún. becsapódási tél köszöntene be. A légköri áramlatok ugyanis egyenletesen eloszlatnák, a felszálló légáramlások pedig akár évtizedekig is lebegtethetnék a legfinomabb szemcséket a sztratoszférában. A napsugárzás nem jutna el a felszínre, a növények elpusztulnának, a táplálékláncok összeomlanának, miközben hirtelen jégkorszak köszöntene be. Ezután viszont roppant gyors globális felmelegedés következne, a légkörbe került rengeteg üvegházhatású anyag miatt (szén-dioxid, illetve vízgőz). Ilyen szélsőséges és gyors éghajlati változásokat még azok az élőlények is nehezen élnék túl, akik valamilyen szerencse folytán nem pusztultak éhen.

Egyre több jel utal arra, hogy egy 65 millió évvel ezelőtti becsapódás pusztította ki a dinoszauruszokat is (fantáziakép az eseményről)

Bár bolygónk légköre leszámol a legtöbb "betolakodóval", 10-50 millió évente számítanunk kell egy globális katasztrófára. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a jelenlegi technikai feltételek mellett nem sokat tudnánk tenni a katasztrófa elhárítására. Egyet tehetünk: tovább kutatjuk a potenciálisan becsapódó égitesteket, hogy legalább ne érjen bennünket váratlanul a dolog.

A Torino-skála

Egy új kisbolygó vagy üstökös felfedezésekor többnyire csak igen bizonytalanul lehet megjósolni, hol lesz az objektum hónapok vagy évek múlva. Ez természetes következménye annak, hogy ilyenkor az égitest pályájának még csak nagyon rövid szakaszát ismerik, és azt is csak némi pontatlansággal. Szerencsére a legtöbb objektum esetében már ennek alapján is nagy biztonsággal kizárható, hogy az égitest a következő évszázadban túlságosan közel kerül Földünkhöz. Vannak azonban olyan kisbolygók, amelyeknél kisebb-nagyobb mértékben, de fennáll ez a veszély.
Éppen ezért a Nemzetközi Csillagászati Szövetség (International Astronomical Union, IAU) már évek óta fontolgatja, hogy az új felfedezések révén rohamosan gyarapodó számban ismert Földhöz közeli kis égitesteket veszélyességük mértéke szerint csoportosítsa.
Részletek a következő oldalon: Kozmikus "Richter-skála"

Ajánló:

1994. július 16-a és 22-e között csapódtak be a Jupiter bolygóra a Jupiter körüli pályára került Shoemaker-Levy 9 üstökös két évvel korábban széttöredezett magjának darabjai. A Jupiter váratlan "megkondítása" bizony évszázadunk egyik legérdekesebb csillagászati eseménye volt. Körülbelül 65 millió évvel ezelőtt a Földet egy kb. 10 kilométer átmérőjű aszteroida találta el. A 450 milliárd tonna súlyú objektum a mexikói Yukatán-félsziget közelében mintegy 100 millió megatonna TNT-nek megfelelő energiával robbant fel; ez nagyjából a jelenlegi teljes nukleáris arzenál robbanóerejének tízezerszerese. A következmények katasztrofálisak voltak.