Felhívás - Tudományos és környezetvédelmi újságíró tanfolyam indul

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

FELHÍVÁS

A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia és a Tudományos Újságírók Klubja a 2001/2002-es tanévre felvételt hirdet

TUDOMÁNYOS ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ÚJSÁGÍRÓ STÚDIÓJÁBA,

ahová elsősorban olyan, magasabb éves főiskolai illetve egyetemi hallgatók, illetve már felsőfokú oklevéllel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik kedvet éreznek a tudomány és a környezetvédelem kérdéseinek a nyomtatott és az elektronikus sajtóban való közérthető megjelenítésére.

A nyugati világban jelentős közvélemény- és műveltségformáló szerepet betöltő tudományos, technikai, környezetvédelmi ismeretterjesztés nem könnyű feladat, miközben mind fontosabbá válik a természettudományos és műszaki ismeretek, eredmények sajtóbeli bemutatása, valamint a nap mint nap felvetődő környezeti problémák tudományos hátterének megvilágítása a közvélemény számára. Az újságírás e sajátos területén különösen kívánatos a megfelelő előképzettség. A stúdió speciális tematikájának elvégzésével a résztvevők megszerezhetik az alapokat ahhoz, hogy a tudomány és a környezetvédelem szakavatott ismeretközlőivé és médiaszakembereivé váljanak.

A tanfolyam 2001 novemberétől 2002 májusáig tart (szerkesztőségi gyakorlattal).

Foglalkozások: heti egy délután 2x2 óra (elméleti ill. műhelyfoglalkozás).

A jelentkezéshez a kitöltött adatlap mellett egy szabadon választott műfajú, legfeljebb három oldalas írást és egy önéletrajzot kérünk, valamint - ha van - az angol (esetleg más idegen) nyelv ismeretéről szóló bizonyítvány másolatát.

Jelentkezési határidő: 2001. október 16. (kedd).

A jelentkezőket október végén felvételi beszélgetésre hívjuk be.

Tandíj: 54 000 Ft, ami két részletben is befizethető.

Aki a tandíj összegét egyben fizeti be, 10% kedvezményt kap.

A részletes tanterv és a tanév időbeosztása hozzáférhető az Újságíró Akadémia tanulmányi osztályán (1062 Bp. Andrássy út 101, tel.: 342 4703, Rácz Anita), a Tudományos Újságírók Klubja titkárságán (1085 Bp. Somogyi B. u. 6, tel.: 318 7506, Szigetvári Ágnes), illetve a www.tuk.hu honlapon.

A tanfolyam sikeres elvégzéséről a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia és a Tudományos Újságírók Klubja közös bizonyítványt ad ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!