Se gazdagot, se szegényt nem kímél

Egyre gyakrabban emlegetik a tömegterror eszközeként a tudomány olcsó termékeit, a kémiai fegyvereket. A katonai és felderítő hatóságok a vegyvédelmi kiképzés, tömeges oltások bevezetését fontolgatják.

A vegyi fegyvereket harci gázoknak is nevezik, holott az esetek túlnyomó többségében nem gázokról, hanem szobahőmérsékleten - vagy az alatt - könnyen párolgó folyadékokról van szó.

Vegyi fegyvert először az első világháborúban alkalmaztak a németek: 1917-ben, Belgiumban égési sebeket okozó mustárgázt vetettek be. - vegyület klórt is tartalmazó szénhidrogén származék. Az ugyancsak klórt tartalmazó, a tüdőt megtámadó szerves vegyületet, a foszgént is alkalmazták.

Bár a vegyi fegyverek alkalmazásának kétes "dicsősége" a németeket illeti, érdemes megemlíteni, hogy egy angol feltaláló, bizonyos Thomas Cohran, később Lord Cohran, már 1812-ben, a Napóleoni Háborúk idején javasolta Wellington hercegnek, hogy vegyi fegyverrel kergessék el a franciákat. Egy kimustrált hajó fedélzetére rétegenként lerakott kokszot, kátrányt és ként használtak volna vegyi fegyverként. Ezt meggyújtott állapotban az ellenség felé akarták irányítani, abban a reményben, hogy így biztosan kifüstölik állásaikból a szemben álló csapatot.

Wellington visszautasította az embertelen ötletet, s így tettek más hadvezérek is, akiknek a hosszú életű feltaláló minden katonai csetepaté esetén ajánlatot tett. Hiába.

Elvétve mégis alkalmaztak nem különösebben rafinált "vegyi és biológiai" fegyvereket. Ezek igen kis hatótávolságban okoztak kárt. Egyes hadseregek kutakat mérgeztek, himlővel fertőzött tárgyakat dobáltak szét, és füsttel zavarták az ellenséget...

Az első világháború idején a fejlett vegyiparral rendelkező németek sem vetettek be már gázt, amelyet kifejezetten harci célra gyártottak, ám békeidőben folytatták az ideggázként ismert, bénulást, majd halált okozó sarin kifejlesztését.

A második világháborúban már több állam hadereje rendelkezett borzalmas gázokkal, de egyedül Japán vetett be ilyet harci céllal, mégpedig Kína ellen.

A fulladásos halált okozó ciánt is alkalmazták a második világháború idején a németek, de nem a harctéren, hanem a megsemmisítő lágereikben. Vegyi fegyverként felhasználhatók bizonyos arzénvegyületek, a pszichikai állapotot befolyásoló kémikusok, a különféle állati és növényi mérgek stb.

A második nagy világégés után is alkalmaztak vegyi fegyvereket, elsősorban helyi háborúkban. A könnygáz alkalmazása például ma már szinte mindennapos gyakorlat tüntetések szétverésénél. Mustárgázt a feltevések szerint Irak használt Irán ellen és feltehetően bevetették Szaddámék a kurdok ellen is.

A vegyi fegyverek kiszórása ugyan egyszerűnek látszik, mégis körültekintést igényel, nehogy rossz széljárás esetén a saját csapatait fertőzze meg az, aki beveti. Elvetemült hadvezérek azonban ezzel az "aprósággal" nem szoktak törődni.

A védekezés nem egyszerű, hiszen a gázálarcok szűrőbetétjei kémiai úton kötik meg a veszélyes gázokat. Azaz csak akkor hatásosak, ha a levegőben lévő anyag reakcióba lép a szűrővel. És egyelőre nem ismerjük, mi ez az anyag.

A vegyi és biológiai fegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatos erőfeszítések megelőzték e fegyverek bevetését. Hágában már 1899-ben elítélte alkalmazásukat egy konferencia. Az első világháború tapasztalatai után a Népszövetség Genfben jegyzőkönyvet írt alá e fegyverek betiltásáról, ezt viszont az USA csak 1974-ben ratifikálta.

A határozatot nyomatékosította az 1971-es genfi konvenció, amelyet már több mint 80 ország, köztük az USA is érvénybe léptetett. 1990-ben Bush amerikai és Gorbacsov szovjet elnök megállapodott a náluk felhalmozott óriási mennyiségű vegyi fegyver biztonságos megsemmisítéséről. 1991-ben 19 fejlett ország megállapodást írt alá 50 olyan vegyület exporttilalmára vonatkozóan, amelyekből vegyi fegyver állítható elő.

Mi a helyzet most? A vegyipar általános fejlődésének eredményeként ma már szinte minden ország képes arra, hogy a "szegény ember atombombájának" is nevezett vegyi fegyvereket előállítsa.

Zádor Erika