A fűző derék dolog

Ismét egyre népszerűbb a nem is olyan rég még kínzóeszköznek tartott fűző. De valóban ennyire szörnyű lehetett az évszázadokig hordott ruhadarab?

Jóval azelőtt, hogy a szexuális forradalom hevében a nők megszabadultak volna a melltartótól, a korai feministák még egy jóval szorosabb kötelék ellen tiltakoztak. "Égessétek el a fűzőket! Rakjatok máglyát a kegyetlen acélból, amely oly sok éven át uralkodott a testetek felett, és sóhajtsatok fel a megkönnyebbüléstől, mert biztosítlak benneteket, hogy eljött az emancipáció pillanata!" - írta Elizabeth Stuart Helps 1874-ben.

Az orvosok is felszólaltak a derékszorító, kebelemelő szerkezet ellen, amely akár 40 kg tömegnek megfelelő nyomást is kifejtett a női test néhány négyzetcentiméterére, befelé és fölfelé szorítva a mellkast, kegyetlenül megnyomorgatva ezzel a belső szerveket. Betegséget, sőt halált írtak a számlájára, és volt olyan 19. századi orvos, aki a fűző divatját a kínai nők kegyetlen lábzsugorításához hasonlította.

Azóta a történészek és azok a tudósok, akik a divat és a szépségideálok "egészségkárosító" hatásaival foglalkoznak, makacsul ragaszkodnak a fűzőhöz mint a női szenvedéstörténet kegyetlen példájához. Pedig a legújabb kutatások szerint tévednek.

"Inkább csaljon meg!"

"A divatot sokan valami mágikus erőként fogják fel, amely arra veszi rá a nőket, hogy saját jól felfogott érdekük ellenében járjanak el" - írja Valerie Steele, a Divettechnikai Intézet Múzeumának tudományos munkatársa új könyvében, A fűző kultúrtörténetében (The Corset: A Cultural History [Yale University Press]).

A könyv csak egy a divat történetét újraíró tanulmányok sorában, melyek azt állítják, hogy a nőknek jó okuk volt arra, hogy fűzőbe, melltartókba és csípőszorítóba préseljék magukat.

A fűző a 16. században terjedt el a felsőbb osztály tagjai körében, és nemcsak a nők, de a férfiak ruhatárának is alapfelszerelésévé vált. Népszerűsége csúcsát azonban csak két évszázaddal később érte el, amikor már - társadalmi hovatartozástól függetlenül - szinte minden nő viselte, és gyakorlatilag az illő női viselet elengedhetetlen tartozékának számított.

A nagy alakformáló valóban ma már hihetetlennek tűnő karcsúsításra volt képes: az egyébként is darázsderekú nők a derekukat akár 38 centiméteresre vagy még ennél is szorosabbra fűzték.

Bármily meglepő, a korabeli orvosokat igencsak megosztotta a fűző. Voltak, akik hevesen ellenezték divatját, mert úgy tartották, hogy az ellenkezik a nők természetes anyai szerepével (például egy francia orvos így nyilatkozott: "A fűző öngyilkosság. Ha feleségem azt kérdezné, hogy megcsaljon-e, vagy fűzőt viseljen, azt mondanám, hogy inkább csaljon meg.")

Míg mások épp ellenkezőleg, azt állították, hogy a gyenge női testnek szüksége van a fűző támogatására. Azt senki nem kérdőjelezte meg, hogy a nők gyengék, de a divat feminista reformerei azt a fűzőre fogták, amely megfosztja a nőket természetes, a férfiakéhoz hasonló erejüktől, akik ezért nem lehetnek velük egyenlőek.

Kis derék, kis ész

"Kicsi derék, kicsi agy! A női alak legkeskenyebb pontján az életfontosságú szervek körül viselt páncél következtében szinte alig jut vér az agyba. Ez a magyarázata annak, miért sikoltanak a nők, amikor megpillantanak egy egeret" - írja Frances Willard neves szüfrazsett és divatreformer.

A divatreformerek azonban nem érték el a kívánt sikert, ami legalább fele részben annak tudható be, hogy mozgalmukhoz nemcsak a női választójog követelése kapcsolódott, de olyan további "veszélyes" eszmék is, mint az ateizmus és a szabad szerelem.

Bár Steele rámutat arra is, hogy egyes feministák éppenséggel kifejezetten prűdek voltak, és azzal az indokkal ellenezték a fűzőt, hogy az szexuális tárggyá tette a nőket. Sőt voltak olyan feministák is, akik szinte ragaszkodtak a fűzőhöz, mondván, a nők számára a viselet merevsége az önuralom és a méltóság jelképe. A népszerű Woman’s suffrage Journal szerkesztőnője is arra biztatta olvasóit, hogy ragaszkodjanak a fűzőhöz.

A fűzőt ma ellenző tudósok Virgina Steele szerint túlságosan könnyedén adnak hitelt azoknak a 19. századi orvosi jelentéseknek, amelyek olyan változatos betegségeket tulajdonítanak a ruhadarabnak, mint a tuberkolózis, a mellrák, a gerincferdülés, a méhsüllyedés, hogy ne is említsük a hisztériát, az őrültséget és "a tisztátalan vágyakat".

Azok a történészek, akik soha nem hinnének a maszturbáció veszélyeit felsoroló korabeli orvosi vélekedéseknek, melyek szerint vakságot és őrületet okoz, vagy a női tanulás káros voltának - az agy elvonja a méhből a vért, ami súlyos következményekkel jár -, gyermeki módon hiszékennyé válnak, valahányszor csak a divat az orvosi kritika tárgya.

Steele orvosi és kórbonctani jelentéseket tanulmányozott egy kardiológus segítségével, hogy azonosítsa a fűző tulajdonképpeni hatásait. "Amikor megvizsgáltuk ezeket az állításokat, kiderült, hogy egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak."

Egy független szakértő, Colleen Gau 1998-as kísérletére hivatkozva azt állítja, hogy az valóban nem kérdés, hogy a fűző csökkentette a női tüdő befogadóképességét, ami mellkasi légzésre kényszerítette viselőjét, előidézve a közismert pihegő, kapkodó légzést és hullámzó kebleket. És ahhoz sem férhet kétség, hogy a fűző hosszú távú használata gyengítette a nők hát- és hasizmait, és egyes esetekben súlyosbíthatta a méh megbetegedéseit. De a fűző leggyakoribb és legkomolyabb negatív következménye valószínűleg emésztési zavar és a kellemetlen felfúvódás lehetett.

Nem is annyira szoros

"A kortárs (amerikai) feministák, mint Andrea Dworkin, Mary Daly és Helene E. Roberts, akik úgy érveltek, hogy a férfiak azért találják szexinek a fűzőt, mert az fájdalmat okoz a nőknek, túlértékelték a szorosra fűzés elterjedtségét" - állítja Virginia Steele. A publikált beszámolók, köztük a szoros fűző viselését előíró bentlakásos leányintézetek leírásai az írónő szerint nagyrészt egy fetisiszta kisebbség erotikus fantáziájának termékének tekinthetők.

Steele szerint sok nő egyszerűen szeretett fűzőt hordani. "Bizonyosan akadtak, akik számára a viselet fizikai kínzással ért fel, de túlzás lenne azt állítani, hogy minden nő így érzett. Ma rendkívül fontosnak, alapvetőnek tartjuk a kényelmet, de a tizenkilencedik században még más volt a helyzet."

Steele szerint a fűző már csak azért is népszerű volt a nők körében, mert lehetőséget kínált arra, hogy szexualitásukat társadalmilag elfogadható módon fejezzék ki: míg keretbe foglalta a hullámzó női idomokat, a homokóra-alak és a vele járó pihegés a férfiak számára rendkívül erotikus volt. De esetleg napjainkban is, amikor a fűző egyre hangosabban követeli vissza magának a régi, jól megérdemelt figyelmet - és talán népszerűséget.

BK.