Más esetben az anya guggolhat, átölelve egy fatörzset, vagy egy földbe vert karót. Ez az afrikai szokás folytatódott a karibi rabszolgák körében.
Minden cukornád-ültetvényen volt egy olyan fa, amit mindenki csak "szülőfaként" ismert. Amikor az anya úgy érezte, hogy eljött a szülés ideje, ő, és két másik nő kilépett a cukornádvágó rabszolgák hosszú soraiból, és a szülőfához mentek.
A bábák a táncot is alkalmazták - ez a mozgás hivatott arra, hogy elősegítse a magzat fejének a leszállását és elfordulását, valamint, hogy jó kontrakciókat váltson ki.
Egyiptomban a beduin-arab asszonyok ma is megtanulják a medence mozgatásának bizonyos módját, ami segíti őket a szexuális életben és a szülésben egyaránt.
Ha egy asszony szül, egy társa körbetáncolja őt, és arra bíztatja, hogy hasonlóan forgassa a medencéjét, így segítsen gyermekének.
A hastánc tehát korántsem pusztán egy lokálokba való műsorszám, vagy idegenforgalmi látványosság, hanem az asszonyok életet adó erejének jelképe.
A leggyakoribb az a pozíció, amit az indián istenanya-szobor is mutat: az anya áll, az őt segítő asszony pedig, - egy kicsike figura - a lábainál kucorog a földön, hogy felfogja a gyermeket.
Talán ez az a kép, ami leginkább kifejezi: az asszony a szülés főszereplője, segítője pedig alkalmazkodva és alázattal szolgálja a természet (az Istenanya) erejét.
Sheila Kitzinger előadása alapján írta: Sződy Judit