Az afganisztáni háború tanulságai

A világ ismét maga mögött tudhat egy háborút, amely befejezetlenül ér véget, hiszen a győztesek egyelőre nem tudják felmutatni a legyőzött vezérek skalpját.

Fokozatosan elcsitul egy furcsa háború, amelyben a 19. század találkozott a 21. századdal, s amelynek sajátos vonásai voltak és különleges tanulságai is vannak.

Az afganisztáni harcok krónikásai regélhetnek öszvérekkel bajlódó amerikai tengerészgyalogosokról, szuperszonikus gépcsodákat útbaigazító afgán nomádokról, posztmodern lovasrohamokról és kommandós bravúrokról, kiismerhetetlen barlangjáratokban és kopár hegycsúcsokon vívott kézitusákról.

Tálibellenes afgánok tanították a házi mászókötél használatára az amerikaiakat, utóbbiak precíziós fegyverek kezelésére az előbbieket.

Tény, hogy az afganisztáni légi háború sokkal inkább reflektorfényben volt, mint a szárazföldi küzdelem. Mindkét szinten újszerű harcmodor amerikai-ázsiai kombinációja mutatkozott be, amit az Egyesült Államok és szövetségesei ugyanúgy sürgősen és alaposan tanulmányoznak, mint Irak, Irán vagy történetesen Észak-Korea.

Az amerikai elnök és védelmi minisztere az elmúlt hetekben a "gonoszság tengelyének" elkeresztelt ázsiai ország-hármasra mint tömegpusztító fegyverek terrorizmussal szövetkező potenciális birtokosaira igyekezett ráirányítani a figyelmet. Azt üzenték nekik, hogy nem sok idejük maradt megszakítani ezeket a bűnös kapcsolatokat.

Donald Rumsfeld nem tartja kétségesnek, hogy az elkövetkező években új ellenfelek készülnek meglepni az amerikaiakat, ezek kiszámíthatatlan módon támadhatnak, habozás nélkül bevetnek tömegpusztító fegyvereket, nem néhány ezer, hanem több százezer ember pusztulását okozva.

Akár a pánikszerűen menekülő tálibok hagyták ott, akár szándékosan "felejtették" rejtekhelyeiken, Afganisztán különböző pontjain amerikai atomerőművek, duzzasztógátak, felhőkarcolók tervrajzai, videofelvételei kerültek elő és Washington újabb jól előkészített merényletekről tart, "szunnyadó terrorista sejteket" gyanít az Egyesült Államok legkülönbözőbb pontjain.

Legjobb védekezés a támadás

A védelmi miniszter pedig meghirdette a jelszót: "A legjobb, és bizonyos esetekben az egyetlen védelem a jó támadás." Bush elnök és nemzetbiztonsági tanácsadója, valamint védelmi minisztere szemében a "jó támadás" egyértelműen megelőző csapásokat jelent.

A Pentagon és a Fehér Ház legutóbbi nyilatkozataiban alig fordul elő a Balkán, Koszovó, Macedónia. Az afganisztánihoz hasonló leckék foglalkoztatják az amerikai vezetést. Donald Rumsfeld vállalkozik az elsőrangú tanulságok és következtetések levonására, kifejezetten jövőbeli amerikai katonai akciók céljaira.

Az amerikai Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában Rumsfeld legalább nyolc tanulság azonnali megfogalmazását tartotta szükségesnek az afganisztáni terrorista-ellenes, egyben rendszerváltó akcióból. A tanulságok egy része nem mondható újnak és nyilvánvaló, hogy Pakisztán, Kína, Oroszország vagy Nyugat-Európa számára más tanulságok fontosabbak, de a Pentagon vezetőjének tételeit érdemes áttekinteni.

Rumsfeld tételei

Donald Rumsfeld első helyen említette azt a már a múlt században sokat hangoztatott tanulságot, hogy a katonai akciók sikerességéhez nem elég a katonai erőre való hagyatkozás, - gazdasági, diplomáciai, pénzügyi, jogi, hírszerzési erőfeszítésekre, titkos és nem titkos műveletekre egyaránt szükség van.

A második tanulság, az "összhaderőnemi összehangoltság" szintén nem új, de az amerikai különleges erők, a légierő, a tengerészet és a tengerészgyalogság afganisztáni együttműködése hozott hasznosítható tapasztalatokat.

A harmadik és a negyedik tanulság valószínűleg nem abból a kényszerből adódott, hogy a szükségből erényt csináljanak. Az Egyesült Államoknak - mondta Rumsfeld - késznek kell lennie segítséget elfogadni bármely országtól, de ezekre az országokra kell bíznia, mennyit és mit kívánnak nyilvánosságra hozni a segítségnyújtásból. Bármennyire fontosak is a szövetségek, az elsődleges cél nem azok életre hívása és fenntartása.

A szövetségesek bizonyára nyernek az ilyen önkéntes összefogással, de a háborúkat nem a bizottságok révén kell megvívni. "A küldetés hivatott meghatározni a szövetséget, nem a koalíció a küldetést."

Az ötödik tanulságot a miniszter úgy fogalmazta meg, hogy az Egyesült Államoknak "támadószelleműnek kell lennie, késznek megelőző akciókra". "Képtelenség védekezni a támadás minden elképzelhető válfajával szemben bármely elképzelhető helyzetben, a nappal vagy az éjszaka bármely pillanatában. A terrorizmussal és a 21. században jelentkező más fenyegetésekkel szembeni védelem megkövetelheti, hogy a háborút átvigyük az ellenséghez" - elevenítette fel Rumsfeld a régi-új következtetést.

Az Egyesült Államok számára további tanulság, hogy katonai értelemben semmiféle megoldási, választási lehetőséget nem szabad kizárnia, mert az csak támadásra bátorítaná ellenfeleit. "Az ellenségnek meg kell értenie, hogy mi minden rendelkezésünkre álló eszközt fel fogunk használni legyőzésére, és hogy fel vagyunk készülve bármilyen áldozat vállalására, ami a győzelem kivívásához szükséges."

A hetedik tanulság valóban afganisztáni tanulság: a legtökéletesebb felderítési, észlelési technika sem teheti feleslegessé a szárazföldön tevékenykedő különleges alakulatokat, amelyek Afganisztánban is rendkívüli mértékben megnövelték a légi hadjárat hatékonyságát, főképp a bombázások pontosságát.

Végül, de nem utolsó sorban, a nyolcadik tanulságot az Egyesült Államok védelmi minisztere abban vélte felfedezni, hogy a hadseregnek mindenről őszintén tájékoztatnia kell az amerikai népet, rosszról-jóról egyaránt, és azt is meg kell mondani, ha valami nem közölhető a nyilvánossággal.