A környezet mozgósítja az "agresszív géneket"

Első alkalommal sikerült génjeinknek és társadalmi környezetünknek az emberi viselkedésre gyakorolt hatását kimutatni.

Kevés oly vitatott kérdés van az emberi biológiában, mint amelyik a genetikai és társadalmi meghatározottság hirdetői között folyik. A két oldal képviselői kölcsönösen elzárkóznak a másik tábor érvei elől.

Az elmúlt években azonban mintha közeledtek volna egymáshoz az álláspontok, és talán véglegesen gyökeret ver az a nézet, hogy bár a társadalmi környezet - különösen a gyermekkori környezet - hatással van az egyének viselkedésére, e hatás jellege jelentős mértékben az egyén genetikai adottságain múlik.

Ami a rendelkezésre álló adatokat és bizonyítékokat nem nagyon tették lehetővé, hogy az álláspontok egészen mostanáig közeledjenek egymáshoz. Ezen a héten végül megjelent egy tanulmány, amely segíti az egyértelmű állásfoglalást: a dolgozat szerint az agresszió kialakulásáért felelős gének egyike valóban az egyén gyermekkori környezetétől függően fejti ki hatását, és felelős az emberi agresszív viselkedésért.

Terrie Moffitt, a londoni King's College pszichiátriai intézetének munkatársa kutatócsoportjával az MAOA (monoamino-oxidáz-A) nevű fehérje termeléséért felelős gént választotta kutatásai tárgyául. A monoamino-oxidáz-A tulajdonképpen egy enzim, amely a neurotranszmitterek (az idegsejtek közötti hírvivő molekulák) egy fontos csoportjának lebontásában játszik kiemelkedő szerepet. A MAOA "hatáskörébe" olyan neurotranszmitterek tartoznak, mint a dopamin, a szerotonin, amelyek mindegyike jelentős hatást gyakorol egy személy hangulatán keresztül a magatartásra.

Mára rengeteg bizonyítékkal sikerült alátámasztani, hogy a monoamino-oxidáz-A alacsony szintje (és így a fenti neurotranszmitterek magasabb mennyisége) erőszakos magatartáshoz vezet. Bizonyos az is, hogy ha egy személy szervezetébe életének korai szakaszában kevés a MAOA, akkor felnőttként is hajlamosabb lesz erőszakosan viselkedni, függetlenül attól, hogy addigra hogyan alakul a szervezet monoamino-oxidáz-A-ellátottsága.

A témában elsősorban egereken végeztek kutatásokat, de végeztek egy viszonylag jól ismert vizsgálatot embereken is. Ez utóbbi egy holland család tagjait vizsgálta figyelemre méltó alapossággal: a család tagjai mind feltünően erőszakos személyiségek voltak, és szervezetükből hiányzott a MAOA gén.

Az MAOA gén hiánya szerencsére ritkának mondható. Ugyanakkor széles változatosság tapasztalható a gén közelében található promóter régió megjelenésében. Ez a promóter régió felelős a gén "ki- és bekapcsolásáért", és így a szervezet MAOA-háztartásának irányításáért.

Dr. Moffitt a promóter régióra jellemző különbségeket vizsgálta egy ötszáz fős csoport esetében, amelynek tagjai az ún. Dunedin Multidiszciplináris Egészség és Fejlődés Vizsgálatban vettek részt. Az új-zélandi vizsgálatban részt vevő félezer férfit születésük óta, vagyis majdnem harminc éve vizsgálják. Felnőtt személyiségük mára kialakultnak mondható; az erőszakos viselkedésre való hajlamukat részletesen, számos összefüggésben vizsgálták.

Dr. Moffitt és munkatársai a promóter régió különbségei szerint osztották fel a csoportot magas és alacsony MAOA-szintű részcsoportokra, amiket tovább bontottak aszerint, hogy gyermekkorukban rosszul bántak-e velük vagy sem.

Az eredmények egyértelmű képet mutattak. A Dunedin-csoport tagjainak csupán 12 százalékára jellemző, hogy gyermekkorukban bántalmazták őket, és szervezetük MAOA-promóter-hiányt mutatott; mégis, e 12 százalék adta az egész csoport erőszakos viselkedésért bíróságon elítélt egyedeinek majd felét (44 százalékát). Ráadásul e 12 százalék tagjainak 85 százaléka tanúsított "rendszeres antiszociális viselkedést".

A második csoportba azok tartoztak, akikre aktív MAOA-promóter régió és gyermekkori bántalmazás egyaránt jellemző; az ide tartozóknak csupán 45 százaléka mutatott "rendszeres antiszociális viselkedést", és jóval kevesebb volt köztük a garázdaságért vagy erőszakos cselekedetért elítéltek aránya.

Az utolsó csoportba azok a férfiak tartoztak, akiknek gyermekkora rendezettnek volt mondható: mintegy egynegyedük vált antiszociális felnőtté, ám esetükben nem sikerült statisztikailag mérhető különbséget kimutatni az aktív és az inatktív promóter régióval leírható egyének erőszakossága között.

Talán nem újdonság, hogy mind a genetikai adottságok, mind a környezet kimutatható hatást gyakorol az emberi viselkedésre.

Mégis, mint arra a tanulmányban Moffitt kutatócsoportja is felhívja a figyelmet, legalább kétféleképp szemlélhetjük a jelenséget. Az alacsony aktivitású promóter régiókat tekinthetjük "erőszak-géneknek" amelyeknek erőszakos környezetre van szükségük ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak.

Ez érthető lenne evolúciós szempontból, mivel az erőszakos környezetben felnevelt gyermek valószínűleg erőszakos világban fog élni felnőttként is, és erőszakos természetre lehet szüksége a puszta túléléshez is. Másrészről viszont az aktív promóter régió tekinthetjük az erőszak enyhítéséért felelős géneknek is.