"Szóltam apámnak, aztán valaki betelefonált a városba" - meséli a ma 77 éves Pelganyin. "Aztán értésünkre adták: nem láttam semmit, és jobb lesz, ha szépen elfelejtem az egészet. 11-12 éves lehettem ekkor."
David ugyan nem felejtette el a látványt, de jó 65 évig hallgatott róla. A holtesteknek ennyi ideig kellett jelöletlenül nyugodniuk, amíg a Memorial emberi jogi szervezet az elmúlt hetekben hozzá nem látott a feltáráshoz és újratemetéshez. A szervezet David Pelganyintól értesült a Szentpétervár közelében fekvő tömegsír létezéséről.
Az emberi jogi szervezet egyik célja, hogy napvilágra hozza a sztálini korszak "túlkapásait". Képviselői elmondták: a kormány nem támogatja a Rzsevszki gödör feltárására tett erőfeszítéseiket, ami szerintük jól jellemzi Oroszország mai vezetőinek Janus-arcú hozzáállását a kommunista múlt nehezen emészthető igazságaival szemben.
Oroszországban egyetlen nyilvános perre sem került sor, amelyben azonosíthatták és elítélhették volna azokat a felelősöket, akik hozzájárultak több millió ember kiirtásához.
Nem egy egykori Gulág-lakos tapasztalja keserűen, hogy együtt kell élnie volt fogvatatóival. A mai orosz anekdotafolklór egyik közismert fordulata az, amikor a az idős fogoly és az ex-titkosrendőr ugyanannál az ablaknál várakoznak a helyi bankfiókban, hogy átvegyék megérdemelt nyugdíjukat.
A Memoriál becslései szerint több ezer csontváz rejtőzik a Rzsevszki lőtér alatt. A szervezet szakértői úgy vélik, az NKVD a harmincas évek nagy terrorhulámainak egyikében végezhetett az itt nyugvókkal, amikor egyik napról a másikra a nép ellenségeiként családok sokasága tűnt el.
A kormányzat, sőt az orosz nép bizonytalanságát jól tükrözi, hogy máig sem sikerült megállapodni abban, hogyan jelenjen meg az egykori diktátor az iskolai történelemkönyvekben.
Sokan úgy gondolják, hogy igaz ugyan, hogy a terror atyja volt, de ő volt az is, aki győzelemre vitte a Szovjetuniót Hitler ellen a második világháborúban.
David Pelganyin otthonában például kicsiny Sztálin-szobor áll a komódon.
"Az igaz, hogy sokat nyögtünk, amíg ő vezetett minket. De legalább rend és fegyelem volt, és az ember éjszaka is kimehetett az utcára" - utal David a posztszovjet éra megugrott bűnözési statisztikáira.
Feltárt csontok
Mihail Pusnyitszkij, a Memoriál egyik önkéntese a terror idején vesztette el a szüleit. Elmondása szerint azért vesz részt a feltárásban, hogy segítse az oroszokat szembenézni a múltjukkal. "Amivel nem nézünk szembe, azt soha nem fogjuk megérteni" - vallja.
"Szörnyű arra gondolni, hogy ezeket az embereket úgy lőtték le, mint a kutyákat; a város közvetlen szomszédságában végeztek velük, és az egészre nem emlékszik senki."
"Amikor az ásó csontot ér, egy kicsit hangot ad ki" - magyaráz Pusnyitszkij. Mindjárt kiemel egy koponyát. "Valahol itt lesz a lyuk, ahol a lövedék behatolt" - mondja, majd kiemeli a koponyát és megfordítja.
Szinte mindegyik kiásott koponyát ugyanolyan, egy negyvenötös kaliberű tölténynek megfelelő üreg díszíti. "Mintha csak az NKVD logója lenne".