Riadó, cápahiány!

A fordított cápariadót ezúttal nem a tengerek rettegett rablói ellen, hanem értük kell megfújni, a cápák száma ugyanis vészesen csökken.

Az Atlanti-óceán északnyugati vizein számos cápafaj állománya nem egészen 8-15 év alatt a felével vagy még annál is nagyobb mértékben csökkent. A fehér cápák esetében például legutóbb 79 százalékos csökkenésről számolt be a Science című amerikai tudományos folyóirat.

Az Egyesült Államok és Kanada előtti vizeken a halászok már jó egy évtizede nem láttak fehér cápát - állapították meg a halifaxi (Új-Skócia) Dalhousie Egyetem szakemberei. A Julia Baum vezette kutatócsoport szerint ennek oka mindenekelőtt a fenékhálóval történő halászat, amelynek cápák gyakorta áldozatául esnek. Az 1986 és 1992 közt folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a különböző cápafajok állománya átlagosan ötven százalékkal megcsappant, de a kékcápák esetében ez az arány eléri a hatvan százalékot is.

Jóllehet a vizsgálatok nem terjedtek ki az Atlanti-óceán egész északi térségére, a halászok azonban ott is hasonló módszerrel dolgoznak, a trend tehát minden valószínűség szerint ugyanaz. A chilei fővárosban, Santiagóban 2002 novemberében megrendezett fajvédelmi konferencia (CITES) ezért első ízben minősítette védettnek a bálnákat és az óriáscápákat. A tengerek ökorendszerében a számos cápafaj kulcsfontosságú szerepet tölt be. A "tengerek vadászai" a táplálkozási rendszer piramisának a csúcsán helyezkednek el ugyanazt a szerepet töltve be az élővilágban, mint a szárazföldön a farkasok, medvék, tigrisek vagy a sasok. Ez azt jelenti, hogy korlátok között tartják a zsákmányukul szolgáló állatok populációját.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet ezért azt követeli a politikusoktól, a halászati ipartól és a kereskedelemtől, hogy dolgozzák ki az "ökológikus halászat" elveit, a fogyasztókat pedig arra szólítja fel, hogy mondjanak le a veszélyeztetett cápafajokból előállított termékekről.