A számítások szerint a kezdő hasadék létrehozásához néhány megatonna TNT, egy Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés, vagy egy atombomba felrobbantása biztosíthatna elegendő energiát. A tervet kiötlő amerikai mérnök szerint a mesterségesen létesítendő hasadéknak több száz méter mélynek és körülbelül 30 cm szélesnek kellene lennie, hogy magába tudjon fogadni több százezer, vagy akár több millió tonna olvadt vasat. A kinyíló hasadékba azonnal bele kellene tölteni az összes olvadt fémet, hogy teljesen kitöltse az így kialakult teret. Elképzelése szerint ekkora mennyiségű vasnak a tömege elegendő lenne ahhoz, hogy a kezdeti hasadék tovább nyíljon, egészen 3 000 kilométeres mélységig. Ennél kevesebb vas esetén nem hatolna elég mélyre a hasadék, az olvadt fém mennyiségének növelése viszont nagyon megemelné a költségeket.
A szondát (vagy szondákat) a hasadékot tágító és lassan lefelé hatoló olvadt kőzetbe kellene behelyezni, ami így a szállítóközeg szerepét is betölthetné. Az eszközöket természetesen olyan anyagból kell elkészíteni, ami ellenáll a hatalmas hőmérsékletnek és nyomásnak. Méretét tekintve elég kicsinek kell lennie, hogy el ne akadjon a 30 cm széles hasadékban. A számítások szerint a szonda 16 km/óra sebességgel haladna lefelé az olvadt vas belsejében, és a becslések szerint egy hét alatt jutna le a bolygó legbelső részéhez.
Bármilyen meglepő, a fenti elképzelés nem egy bulvárlap hasábjain jelent meg, hanem az egyik legtekintélyesebb tudományos folyóirat, a Nature oldalain. Persze még ebben az esetben is nagy valószínűsége van annak, hogy az április elsejei számba tervezett anyag valamilyen adminisztrációs hiba miatt csúszott át egy későbbi kötetbe...
Dulai Alfréd