Düh, rémület és szemkontaktus

Mindannyian találkoztunk már rémült vagy dühös emberekkel. Amerikai kutatók kiderítették: agyunk máshogy dolgozza fel ezeket az érzelmeket, ha beszélgetőtársunk a szemünkbe néz, illetve ha elnéz mellettünk.

A Science folyóirat június 6-i számában közölt cikkükben amerikai kutatók arról számolnak be, hogy a dühös arc látványa akkor vált ki fokozott aktivitást az arckifejezések feldolgozását és az érzelmek kifejezését szabályozó agyterületen, az ún. amygdalában, ha tulajdonosa elnéz mellettünk; a félelmet kifejező arc viszont szemkontaktus kialakítása esetén vált ki erős reakciót ugyanitt. A kutatók vizsgálata első ízben tárta fel, hogy a különböző érzelmeket mutató arckifejezéseket a tekintet irányától függően eltérő módon dolgozzuk fel.

"Bizonyára meglepetést okoz, hogy egy dühös arcra akkor reagálunk igazán hevesen, amikor a fenyegetést nem közvetlenül érzékeljük. A jelenséget értelmezhetjük úgy, hogy az amygdala fokozottabb veszélyt érzékel bizonytalan helyzetekben, de úgy is, hogy ilyenkor épp a bizonytalan helyzet értelmezése követel jelentősebb agyi tevékenységet” - fogalmaz Reginald Adams, a Dartmouth Egyetem kutatója".

A vizsgálatban részt vevő személyeknek dühös és riadt arcképeket mutattak, miközben agyműködésük mintázatát ún. funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (fMRI) rögzítették. A módszer segítségével a működő agy aktivitását lehet megfigyelni, a véráramlás nyomon követésével (az aktív területek vérellátása megnő).

A kutatók szerint az érzelmet hordozó tekintet irányát az teszi jelentőssé, hogy a veszély közvetlenségéről hordoz információt. Nem elhanyagolható a különbség aközött, hogy a másik személy jelent-e fenyegetést, vagy inkább külső veszélyforrásról tudósít. A közvetlen szemkontaktus útján érzékelt félelem, illetve a harmadik személy felé irányuló agresszió egyaránt bizonytalan külső veszélyforrás jelenlétére utal, ami az amygdala fokozott működésében tükröződik.