100 éve indult el Amundsen az Északnyugati Átjáróhoz

Száz éve, 1903. június 16-án indult el Kristiania (ma Oslo) kikötőjéből Roald Amundsen arra az útjára, amely az Északnyugati Átjáró bejárásaként vonult be a történelembe.

A Föld egyik legveszélyesebb vízi útját évszázadokon át keresték a hajósok. Felkutatására először John Cabot indult el 1497-ben, VII. Henrik angol király utasítása alapján, majd Jacques Cartier és Francis Drake is próbálkozott. Sir Martin Frobisher angol kapitány 1576-1578-as kutatóútján csak Labradort és a Hudson-öblöt érte el, több út pedig katasztrófával végződött. Humphrey Gilbert, akinek tanulmánya az átjáróról később számos expedíciót ösztönzött a kutatásra, 1583-ban, egy útjáról visszatérve, az Azori-szigeteknél hajótörés áldozata lett. 1611-ben Henry Hudsont fiával és hét társával együtt a fellázadt legénység kitette egy csónakban a tengerre, a róla elnevezett öbölben mindnyájan elvesztek.

Sir John Franklin és egész legénysége 1845-ben veszett oda

Az átjáróra vonatkozó ismeretek lassan gyűltek John Davis, William Baffin, John Ross, William Parry, Frederick Beechey és George Back tengeri felfedező útjai, valamint Henry Kelsey, Samuel Hearne és Alexander Mackenzie szárazföldi expedíciói nyomán. A brit parlament 1744-ben 20 ezer fontot ajánlott fel az Átjáró felfedezéséért, és más jutalmakat is kilátásba helyezett. A legnagyobb tragédia 1845-ben történt, amikor a John Franklin vezette Erebus és Terror nevű gőzhajók 129 fős legénysége eltűnt és elpusztult a sarkvidéken. A keresésükre indult Robert McClure
expedíciója nyugat felől hatolt be az átjáróba, ott két telet a jég fogságában töltött, majd a szárazföldön át legénységével eljutott egy keletről érkező mentőhajóra, s így, ha részletekben is, 1854-ben elsőként teljesítették az átkelést. Franklinék tragédiájának egyik fő tanulsága volt, hogy csak kis létszámú csapattal szabad a sarkvidékre indulni, mivel azt helyi forrásokból is el lehet látni.