Üstökösbecsapódás: az emlősök szerencséje

Egy 55 millió évvel ezelőtti üstökösbecsapódás jelentősen befolyásolhatta az emlősök korai evolúcióját.

A földtörténeti újidő eocén korának elején történt kozmikus katasztrófa üvegházhatáshoz kapcsolódó felmelegedést indított el. Ez elősegítette, hogy a primitív emlősök nagyobb területen terjedjenek el a Földön, és három - még ma is élő - csoportjuk sokkal változatosabbá váljon. Ez a három csoport: az Artiodactyla (párosujjú patások, pl. juhok, disznók, tevék és zsiráfok), a Perissodactyla (páratlanujjú patások, pl. lovak, tapírok, orrszarvúak és zebrák), valamint a Primates (főemlősök, pl. az emberek). Ez az evolúciós elágazás időben egybeesik a paleocén/eocén határral.

Amerikai kutatók az Egyesült Államok keleti partvidékén lemélyített fúrások üledékeit vizsgálták. A tengeri üledékek tanulmányozásából tudjuk, hogy a paleocén-eocén határon a globális hőmérséklet 1000 év alatt körülbelül 6 Celsius-fokkal emelkedett. Ez a globális felmelegedés jelentősen éreztette hatását a hidegebb északi szélességeken is, ahol az eocén során a potenciális szárazföldi vándorlási útvonalak többsége elhelyezkedett. A hirtelen felmelegedés ezeket az északi területeket is lakhatóvá tette, így lehetővé vált az emlősök számára, hogy a szárazföldi folyosókon elterjedve új kontinenseket is meghódítsanak.

A paleocén-eocén határrétegekben jelentős ¹²C izotóp-dúsulást is észleltek. A kutatók szerint ez hozzájárult a 100-150 ezer évig tartó hőmérsékleti maximumot létrehozó felmelegedéshez. A hirtelen légköri szén-dioxid-növekedést eddig arra vezették vissza, hogy a tenger aljzatán nagy mennyiségű, jégbe fagyott metán szabadult fel. A klíma és az óceánok általános felmelegedése rengeteg gázt juttatott a légkörbe, tovább növelve a hőmérsékletet.

Az Amerikában most előkerült új adatok azt az elméletet támasztják alá, hogy egy üstökösbecsapódás vezetett a nagy mennyiségű CO₂ atmoszférába kerüléséhez, ami aztán nagyon hirtelen megemelte a globális hőmérsékletet. Úgy tűnik, hogy a hőmérsékleti maximum csak egy ideiglenes esemény volt, ami nem kapcsolható a hosszú távú klímaváltozásokat befolyásoló tényezőkhöz. A becsapódó objektum méretét 10 kilométer átmérőjűnek becsülik. A kutatók szerint ez úgy nézhetett ki, mint egy nagy hógolyó, és csak kevés kőzetanyagot tartalmazott. Erre vezethető vissza, hogy a vizsgált mintákban csak kevés irídiumot találtak, ami egyébként bőségesen előfordul a meteoritokban, és például a jól ismert kréta-harmadidőszaki határrétegekben. Találtak viszont apró, vasban gazdag részecskéket, melyekhez hasonlók a 65 millió évvel ezelőtti, kréta-végi rétegekben is gyakoriak. Ezek az ásványok a becsapódás hatására a levegőbe került és részben megolvadt kőzettörmelékből alakultak ki.

Az új tanulmány újból rávilágított arra, hogy a Földön kívüli objektumok becsapódásai többször is jelentősen befolyásolták a Föld élővilágát. A dolog pikantériáját azonban az adja, hogy míg a kréta végi becsapódás a dinoszauruszok kihalásához vezetett, addig a paleocén végi esemény hozzájárult az emlősök felvirágzásához, és a változatosságuk robbanásszerű növekedéséhez.

Dulai Alfréd