Egy átlagos amerikai háztartás egy nap alatt csaknem 700 liter vizet használ fel, szemben az afrikai napi 7 literes átlaggal. A nyugati világban a vízfogyasztás 75 százaléka a fürdőszobában folyik el - állítják a Párizsban kezdődött belsőépítészeti kiállításon környezetvédelmi szakemberek, hangsúlyozva, hogy ennek fényében nagyobb ökotudatosságra szorítják a belsőépítészeket is.
Az átlagember szemléletváltozásával összhangban manapság egyébként is napirenden van a vizes helységek, elsősorban a fürdőszoba teljes megújítása, ami immár a környezetvédelmi, mindenekelőtt a víztakarékossági szempontokat is maximálisan figyelembe veszi.
A kiállításon látottak alapján - legalábbis a nyugati világban - a fürdőszoba teljes funkcióváltásának korszakát éljük - mondták el a párizsi szalon mintahelyiségeiben leleményeikre büszke belsőépítészek.
A magát ökodizájn-tervezőnek tartó Thierry Kazazjan szerint a háztartási vízfogyasztás felére csökkenhető, ha a legjobb minőségű, ivásra és főzésre alkalmas vizet felhasználás és tisztítás után visszaforgatják a mosógép számára, majd tovább hasznosítva a WC öblítését is ugyanezzel oldják meg.
A párizsi kiállításon a Miele és a Whirlpool cég olyan mosógépeket mutatott be, amelyek a lehető legkevesebb vizet használják, jelentősen csökkentik a mosóprogram idejét, csakúgy, mint a hűtési szakaszét, amelyet a gép újra hasznosított vízzel és hideg párapermettel old meg.
Svájci tervezők - egyelőre még csak prototípusként - bemutatták az önfenntartó rendszert alkotó úgynevezett reHOUSE-t, ahol függőkertekben gyűjtik az esővizet, amit a konyhába vezetnek az ivóvízellátás biztosítására, ugyanabból víztisztítással mosásra, öblítésre nyerhetnek vizet, majd újraszűrve, ugyanazzal a vízzel a kert növényeit locsolják.
A házban "forradalmi WC" működik, amely vízöblítéses módszer helyett a kagylóba kerülő tartalmakat egy később lebomló zacskóba gyűjti, komposztálja, amiből egyrészt a növények számára természetes trágyát, másrészt pedig a konyhai tűzhelyet működtető biogázt nyernek.