Mexikóváros: gyorsabban süllyed, mint Velence

Évente harminc centimétert süllyed a világ egyik legnépesebb települése. A közép-amerikai metropoliszt ezen túl a szmog, vízhiány és áramkimaradások is fenyegetik a jövőben.

Ha süllyedő városra gondolunk, először Velence jut eszünkbe. A cölöpökre épült település megfontolt tempóban, évente egy centiméteres sebességgel merül alá a házait körülölelő lagúnába, miközben ezernyi terv született és születik a folyamat megállítására. Keveseknek jut eszébe azonban, hogy a rekordok városa, Mexikóváros ebben a tekintetben is megszerezte az első helyet: a közép-amerikai főváros az elmúlt évszázadban 10 métert süllyedt.

A süllyedés okait több száz évvel korábban kell keresnünk. Az aztékok ugyanis hajdan egy vulkáni krátertóban, a Texcocóban lévő szigeten alapították meg fővárosukat, és fokozatosan hódítottak el területeket a víztől. Miután 1519-ben a spanyolok leigázták az asztékokat, az elfoglalt várost körülölő víz egy részét feltöltötték, illetve kiszárították. A Xochimilcói Nemzeti Parkban maradt tavacska már csak a csónakázó turistáknak nyújt egy kis nosztalgiát. Az összetömörült tavi üledék ingoványos támaszt nyújt a metropolisznak, amelynek helyzetét még számtalan egyéb tényező súlyosbítja.

20 millióan

Günter Grass néhány éve Mexikóban járván feltette a szokásos turista-kérdést: "Hány lakosa van Mexikóvárosnak?" A válaszba beleszédült: "16 és 18 millió között". Csak a különbség a két becsült szám között majd' akkora, mint Grass városának, Berlinnek egész lakossága.

A város népességrobbanása nem akar véget érni: egyes becslések szerint mára két magyarországnyi embertömeg tolong a végtelen utcákon, ami valószínűleg szilárdabb geológiai alapokon nyugvó városokat is megviselne. A 20 milliós lakosság vízigénye szinte kielégíthetetlen, s a hatalmas felhőkarcolók alól kiszivattyúzott víztömeg miatt a víztartó kőzetrétegek nem sokáig bírják a terhelést; szakértők régóta figyelmeztetnek arra, hogy az altalaj összeomolhat a nyomás alatt.

Mindezt csak tetézi, hogy a beözönlő embertömegnek a város csak úgy tud otthont adni, ha fölfelé terjeszkedik. (Még akkor is, ha a városlakók jelentős része kénytelen beérni a külterületek bádoghordókból és más hulladékból felhúzott nyomornegyedeivel.) Az egyre magasabb lakóépületeket és irodaházakat kis túlzással akár homokra is építhették volna. "Ha hasonló szerkezetű talajra nehéz épületeket telepítünk, és az építés során nem használunk kellő mélységű fundamentumot, a talaj 'összeesik'. A víz kiszivattyúzása mellett ez az oka a város riasztó helyzetének" - fogalmaz Eddie Bromhead, a Kingston Egyetem geológusa.

A diagnózis tehát adott; ám a keletre 40, észak felé 60 kilométernyire terjeszkedő világváros nyavalyájára nem lesz könnyű gyógyírt találni.

"Az emberek egyszerűen elköltözhetnének a világ legszennyezettebb városából, sőt elköltöztethetnék magát Mexikóvárost - az ötlet persze nem tűnik kivitelezhetőnek. Legalább ekkora nehézséggel járna, ha valamennyi házat aládúcolnák" - sorolja a megoldásokat Bromhead. "Az évek múlásával a rosszul alátámasztott házak helyére új, előnyösebb tervezésű épületek kerülhetnének. A legvalószínűbb azonban az, hogy a lakosok kénytelenek lesznek jó képet vágni a dologhoz, és megmaradnak düledező épületeikben."