Forradalmi eredmény az űrturizmusban - Október 4-én sikerült az első, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrhajó, a SpaceShipOne második, a díjért indított űrugrása is, s ezzel elnyerte a 10 millió dolláros "Ansari X" díjat. A pompás teljesítmény siker a tervezőnek, a pilótáknak, s nem kevésbé az űrhajó gyártási technológiáját felhasználni kívánó űrturisztikai cégnek.
Elérte a világűrt az első magánűrhajó - Történelmi eseményre került sor június 21-én délután az űrkutatásban: az első embert szállító magánűrhajó elérte a világűr hivatalos határát, majd épségben landolt a kaliforniai Mojave-sivatagban.
Rekordmagasságban egy magánűrhajó - Egy magántőkéből fejlesztett űrhajó, a SpaceshipOne tesztsorozata során először emelkedett 64 km-es rekordmagasságba, s ezzel nagy lépést tett a világűr meghódításához.
Robotbombázó sikeres tesztje - Új állomásához érkezett az amerikai harci repülés története: a Boeing X-45A jelzésű, földi irányítású vadászbombázója sikerrel teljesítette tesztfeladatát.
A repülés új korszaka - Március 27-én a NASA sikerrel végezte el az X-43A jelzésű hiperszonikus gép tesztrepülését. Az esemény ahhoz hasonló előrelépést jelent a repülés történetében, mint amikor a propelleres gépek mellett megjelentek a lökhajtásos típusok.
Boeing-737-esek a szerelőcsarnokban- Nyílt napot tartott a sajtó számára a Malév, amely során kiderült: a légitársaság flottája egyre korszerűbb, a biztonságot pedig a világpiacon is jegyzett szerelők, a legmodernebb technikák garantálják.
Mérföldkő a repülés történetében - Amerikai kutatók olyan repülőgépet - pontosabban egyelőre ennek kisméretű modelljét - fejlesztettek ki, amelyet kizárólag a földfelszínről működtetett, infravörös lézersugár hajt. A gépre irányított lézer energiája speciális fotoelektromos cellákban tárolódik.
Magfúzió: a jövő energiaforrása - A fúziós energiatermelés egyedülálló tulajdonságai miatt a jövő egyik meghatározó energiaforrása lehet, mely megoldást kínál az emberiség egyre súlyosbodó környezetszennyezési és energiagondjaira. A fúziós kutatásokban magyar szakemberek is részt vesznek.