Koko, a gorilla fogfájásra panaszkodott

Vágólapra másolva!
"Fájdalom: 9-es fokozat". Koko, a 33 éves, siketek nyelvén emberekkel kommunikálni képes nősténygorilla így adta gondozói tudtára, hogy nagyon fáj a foga. A műtét sikerült, a szuvas fogat kihúzták.
Vágólapra másolva!

A 135 kilós gorillalány - amely azzal tett szert világhírnévre, hogy több mint ezer kézjelzést sajátított el a siketnémák jelbeszédéből - egy hónappal ezelőtt kezdett fájdalomról panaszkodni gondozóinak.

A kipusztulóban lévő faj megmentésére alakult Gorilla Foundation szakemberei már korábban megismertették Kokót egy 10 fokra osztott fájdalomskálával. Az emberszabású eleinte csak alacsony fokozatú kellemetlenségről adott jelet, de az utóbbi napokban következetesen a kilences és a tízes szintre bökött, s eközben mindig a szájára mutogatott. Össze is hívtak egy 12 tagú orvosi konzíliumot, s teljes körű kivizsgálásnak vetették alá a gorillát. Kiderült, hogy Koko - mint az egyik specialista megjegyezte - "nagyon pontosan fejezi ki magát": valóban egy elszuvasodott hátsó fog bántotta. A műtétet altatva végezték, a fogat kihúzták, s az operáció után Koko köszönetet "mondott" orvosainak.

A Gorilla Language Project, más nevén Koko-projekt a tudomány legrégebb óta tartó folyamatos, fajok közti kommunikációs kutatóprogramja.

Az amerikai Woodside-ban élő Koko, a nőstény síkvidéki gorilla 1971-ben született, társa, az időközben elhunyt gorillahím, Michael, 1973-ban. A San Franciscó-i állatkertben mindkettőjükkel néhány éves korukban kezdett foglalkozni dr. Penny Patterson, s a pszichológusnő segítségével az évek során elsajátították az amerikai jelbeszédet (ASL). Szellemi, fizikai és nyelvi fejlődésük megfigyelése felbecsülhetetlen információkkal segítette az emberszabásúakkal kapcsolatos kutatásokat, Koko előtt a gorillák intelligenciájáról igen kevés ismeretünk volt.

Forrás: koko.orgForrás: koko.org

Michael kutyája, Alma és Koko róla készített festménye



A Kokóval folyó kutatások támogatására a Gorilla Foundation számos módon igyekszik nyilvánosságot szerezni az emberszabású különleges képességeinek: két éve Koko dalszövegeivel CD-t jelentettek meg Fine Animal Gorilla (Nagyszerű állat gorilla) címmel. (Koko ezzel a megnevezéssel azonosítja magát.) Az alapítvány honlapján pedig megjelentették a gorilla által készített festményeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!