Gigászi üreg a csillagok között

A Föld körül keringő Hubble-űrtávcső igen látványos alakzatról készített felvételt: egy "csillagközi üregről", amelyet egy forró fiatal csillag erős ultraibolya-sugárzása és csillagszele alakított ki.

Az N44F jelzésű objektum tulajdonképpen egy szokatlan formájú csillagközi por- és gázfelhő, amelynek belsejében egy igen vadul sugárzó, kivételesen forró csillag rejtőzködik. A csillag másodpercenként körülbelül 100 milliószor több anyagot veszít a Napnál, s a kidobott anyag részecskéi mintegy 7 millió km/órás sebességgel száguldanak. Napunk csillagszele - a napszél - a maga 1,5 millió km/órás sebességével csak gyenge "fuvallat" ehhez képest.

E heves csillagszél egy 35 fényév átmérőjű "üreget" alakított ki a felhő anyagában (a Naphoz legközelebbi csillag távolsága kb. 4 fényév!), amely tisztán megfigyelhető az űrtávcső felvételén.

A csillagközi buborék fala látóirányunk felől átlátszó, így megfigyelhetjük belső szerkezetét is. Meglepő, de az üreg belső falán oszlopszerű, hideg porból és gázból álló kitüremkedések vannak - akárcsak egy kőzetüreg (ún. geoda) falán a befelé növekvő kristályok. Az "égi kristályok" azonban 4-8 fényév hosszúak. Hasonló alakzatokat már több csillagközi felhőben megfigyelt a Hubble: leghíresebb példájukat a Sas-köd belsejében találjuk.

Az oszlopok a központi csillag ultraibolya-sugárzása miatt alakultak ki: tetejük a sugárzás irányával ellentétes irányba mutat. Kialakulásuk hasonló a sivatagban lévő szélzászlók keletkezéséhez, ahol az egy irányból fújó szél egy akadály mögött uszályszerű alakzatot képez.

Az N44F a Földtől körülbelül 160 000 fényévnyi távolságban, a Nagy Magellán-felhőben fekszik, amely saját galaxisunk, a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisa. A gázfelhő egy nagyobb léptékű alakzat, az ún. N44F-komplex része, amely egy nagy "szuperbuborék", és számos szupernóva-robbanás is szerepet játszott kialakulásában.