Az űrállomás hosszú távú fenntartása, de akár egy későbbi, évekig tartó Mars-utazás is csak úgy képzelhető el, ha a felmerülő kisebb hibákat a helyszínen ki tudják javítani az űrhajósok. Ezért van szükség egyebek mellett az űrbeli forrasztás és hegesztés technológiájának kidolgozására. A NASA Marshall űrközpontja már évek óta foglalkozik az űrbeli forrasztással, legutóbb az űrállomás Destiny moduljában végeztek ilyen kísérleteket.
Azt már az eddigi tapasztalatok alapján tudták, hogy az alacsony gravitációjú környezetben a felületi feszültség nagyobb szerepet játszik, mint a Földön. A Földön lecseppenő folyadékot az űrben együtt tartja a felületi feszültség, s ha nem vigyáznak rá, akkor ellebeg valahova az űrállomáson. A felületi feszültségnek köszönhetően az űrben egymástól nagyobb távolságra levő darabokat is össze lehet forrasztani, mint a Földön.
A meglepetés
Richard Grugel, a Marshall központ anyagtudományi szakértője nem akart hinni a szemének, amikor meglátta az űrállomásról sugárzott videofelvételt: az űrhajós a forró forrasztópáka végét egy olyan dróthoz érintette, amelyet gyantás forrasztóanyaggal vontak be. A forrasztóanyag cseppé állt össze a drót végén, és a külső oldalához egy gyantacseppecske tapadt. A hőmérséklet emelésével (a páka 315 Celsius-fokig hevíthető) a gyantacsepp forogni kezdett, egyre gyorsabban és gyorsabban forgott. Sohasem láttak még ilyent a szakemberek.
A forrasztóanyag ólom, ón és gyanta keveréke, a fémek hozzák létre az elektromosan vezető összeköttetést a két anyagdarab között. A gyanta szerepe kettős. Egyrészt eltávolítja az oxidokat a felületről, másrészt megakadályozza, hogy a forrasztóanyag cseppekké álljon össze, ezzel biztosítja az egyenletes folyást. Vajon miért forog a gyantacsepp? A kutatók egyelőre találgatnak, de ötleteiket eddig nem tárták a nyilvánosság elé. A visszatérő űrhajósok magukkal hozzák majd a mintákat, és akkor vizsgálat kezdődik a laboratóriumban, alaposan szemügyre veszik, hogy mi van a buborékok belsejében.
Jéki László