Miközben a Huygens már a mínusz 180 °C-os környezetben alussza örök álmát, a darmstadti Európai Űrrepülési Irányítóközpont (ESOC) munkatársai még mindig folyamatosan dolgoznak, hisz a Huygens pár óra alatt hónapokra, sőt akár évekre való munkával látta el őket. A leszállás adatainak feldolgozása leginkább a jövő Titan-szondáinak tervezése szempontjából fontos.
A legújabb adatok szerint a főernyő nyitása után a szonda sebessége a felső légkörben 50 m/s-ra csökkent, mely az alsóbb (sűrűbb) légrétegekben tovább csökkent, egészen 5,4 m/s-ig - miközben a szonda sodródási (a szelek hatására kialakult oldalirányú) sebessége elérte az 1,5 m/s-ot. Az ereszkedés sokkal kellemetlenebb, "zötyögősebb" volt, mint arra korábban számítottak. A párásabb rétegekben a zsinóron függeszkedő szonda 10-20 fokot is kilengett, ami a páraréteg alatt 3 fokra csökkent. A szakemberek azt várták, hogy a Huygens már 50-70 km magasan kikerül a felhőrétegből, ám erre csak 30 km magasan került sor.
A landolás viszont simább volt a vártnál. A szonda nem becsapódott, nem ütközött, hanem sokkal inkább "beletoccsant" valamibe, amit leginkább a Titan felszínét borító "sárnak" nevezhetnénk
További információk és képek Szentpéteri László cikkében az Űrvilág űrkutatási hírportálon.