A felszíni anyagok összetételét néhány száz méter/pixeles részletességgel vizsgáló optikai és infravörös spektrométer egyik legfontosabb eredményét már hónapokkal ezelőtt bejelentették: spektroszkópiai mérései igazolták az uralkodó elképzelést, mely szerint az északi, illetve déli állandó jégsapka nagyrészt vízjégből áll, s a fagyott szén-dioxid jellemzően csak az adott félteke telén alkot változó vastagságú, legfeljebb két méteres réteget a poláris térségben (ezt nevezik időszakos jégsapkának).
A globális vizsgálatok során azonban nem sikerült megtalálni azokat a régóta keresett karbonát-tartalmú üledékeket, amelyek egy - a fejlődéstörténeti elképzelésekben szereplő - ősi óceánban feltehetően kialakultak volna a légköri szén-dioxid hatására, s így a bolygó hosszú időn át tartó "nedves" múltjának egyértelmű bizonyítékait jelenthetnék. A víz egykori felszíni jelenlétére azonban hidratált anyagokat (például agyagásványokat) tartalmazó kőzetek is utalhatnak, amelyek a Mars kráterekkel sűrűn borított, tehát idősebb déli felföldjein mutathatók ki nagyobb mennyiségben.
Ehhez kapcsolódó eredmény, hogy a bolygón meglepően tagolt képet mutat egy különleges ásványcsoport, a hidratált szulfátok eloszlása. A műszer három térségben talált ilyen kőzeteket: a Mariner-völgy területén, az Opportunity leszállóhelyétől kb. 400 kilométerre északkelet felé, valamint az északi állandó jégsapka körüli sötét dűnevidéken, ahol a törmelékanyag nagy mennyiségű gipszet tartalmaz.
Mindezek alapján a műszerrel dolgozó szakemberek is úgy gondolják, hogy a Mars fiatalon (legalább 3 milliárd éve) elvesztette sűrű légkörét és vízkészletének jelentős részét, aminek hatására megszűnt a természetes üvegházhatás, s ekkortól a bolygón maradt víz már csak fagyott állapotban lehetett jelen a lehűlt felszínen.